Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

16. századi katona maradványaira bukkantak egy litván tó mélyén

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2020. december 2. 18:09

Több mint ötszáz évvel ezelőtt egy kora újkori katona holtteste süllyedt egy tó fenekére Litvániában, és háborítatlanul hevert fél évezreden át. Maradványaira nemrég bukkant egy búvár és egy régészcsapat.

asveja lake

A csontvázat az Asveja-tó felett átívelő Dubingiai-híd pilléreinek vizsgálata során fedezték fel. Habár a maradványokat iszap és más üledék fedte, nem sírról volt szó – mondta el Elena Pranckėnaitė, a Klaipėdai Egyetem kutatója. A tó áramlatai az idők során egyszerűen ráhordták az üledéket a katona holttestére.

A Vilniusi Egyetem orvostudományi karának tudósai megvizsgálták a maradványokat és megerősítették, hogy az illető férfi volt és a 16. században halt meg, bár a halál oka egyelőre ismeretlen. Arra, hogy katona lehetett, a mellette talált fegyverek és egyéb tárgyak alapján következtettek. A térségben megszokottnak mondhatók a háborús temetkezések, azonban ez az első alkalom Litvániában, hogy ebből a korból származó maradványokra bukkantak a víz alatt – mondta el Pranckėnaitė.

A régészek amatőr búvárokkal karöltve vizsgálták át a környezetet, ahol kilenc méteres mélységben, a fahidat tartó pillérek mellett megtalálták a csontvázat. Egy korábbi, 1998-as vizsgálat során arra jutottak a régészek, hogy a 16-17. században egy másik híd állt ugyanezen a helyen – tehát akkoriban, amikor a katona eleshetett. „Egyelőre azt feltételezzük, hogy a felfedezett emberi maradványok a hajdani híddal állhatnak kapcsolatban, amely az Asveja-tó partján lévő magaslaton található Dubingiai várához vezetett.

A lelet meglepte a tudósokat, azonban ugyanekkora meglepetéssel szolgált a csontváz és a körülötte lévő tárgyak állapota is. A búvárok egy pár sarkantyús bőrcsizmát, egy szintén bőr csatos övet, egy vasból készült kardot, valamint két fanyelű kést is találtak. A tárgyi leleteket a Litván Nemzeti Múzeum régészekből, antropológusokból és történészekből álló csapata konzerválja és vizsgálja, illetve értelmezi. „A felfedezés és az adatok még igen frissek, és további aprólékos elemzésükre van szükség” – mondta el Pranckėnaitė. „Azt reméljük, hogy legalább egy éven belül 'elmesélhetjük' e katona történetét.”

Forrás: mult-kor.hu