Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

17 katona erőszakolta meg a kamaszlányt

Szöveg: 5perc.hu/Daily Mail |  2008. április 8. 9:10

A rendőrség és a katonai ügyészség közösen vizsgálja annak a 17 brit katonánk az ügyét, akik korábban, egy éjjeli bárban leitatott 15 éves lányt csempésztek be a laktanyába, majd ott egymás után közösültek a magatehetetlen, ittas fiatallal.

Az esetről készült videó már a rendőrség kezében van

A Nagy-Britanniában található Duke of Lancaster zászlóalj vezetői attól tartanak, a katonáik tette szégyent hoz a többiekre is.

Ráadásul a lány kiskorú volt, így további vádpontokkal bővül az ügy. Az egyik szemtanú elmondása szerint a férfiak összetoltak két ágyat, aztán körbeállták, és egymás után közösültek vele. A “várakozók" italoztak, illetve többen videóra rögzítették az aktusokat.

Az ügyben egyenlőre sem a rendőrség, sem a katonaság nem adott ki nyilatkozatot.

Címkékvizsga