1915. április 6.

A tegnapi kirándulási és sétálási láz eredményeként a muszka szigorú paranccsal ijeszt ránk. Tilos az egyes bataillonok körzetét elhagyni, mindenki csak annak a zászlóaljnak határain belül mozoghat, amelyhez be van osztva. Ezek a határok, melyeket eddig jóformán nem is tudtunk, meg lesznek cölöpökkel jelölve.

A tegnap elfogottak közül sokat lecsuknak, de ez nem akadálya annak, hogy tovább is átlátogassunk a másik bataillonhoz tartozó bajtársakhoz, csupán a két bataillon közt elterülő, részben lakatlan, részben muszka rekrutáktól lakott barakkok területén kell minél gyorsabban keresztüljutni, s nagy elővigyázattal lenni, hogy ezalatt őrjárattal össze ne akadjunk. A másik bataillon területén aztán már az ördög sem tudja megmondani, hogy odatartozunk-e vagy sem.

Ma is szép napunk van, a tereken az ifjabb fogolybanda vígan labdázik. Micsoda öröm is kinyújtózgatni a hosszú télen elsenyvedett izmainkat! Valami sportot nekünk, önkénteseknek is gyakorolnunk kell, mert a tegnapi hegymászást sajnos nem ismételhetjük meg gyakran. Nem tudok elmenni a gyakorlatozó orosz rekruták mellett anélkül, hogy meg ne állnék jó ideig, s ne gyönyörködnék őszinte bámulattal ennek az összeválogatott idióta csapatnak szívvidító idomításán. Libasorban csoszognak egymás után, ritkaság, ha kettő van a csapatban, aki egyszerre lép. Istenkém, odahaza csak nem jutottunk tán ennyire.