1915. február 17.

Az új lakásba nyolcan fogunk átmenni − Hent, Nagy, Grünfeld, Szabó és Tódor, a pucerja a nagyszobába. Az egyik bajtárssal, ki a beteg Klinót helyettesíti, még egyszer bemegyünk a kapitányhoz, de megint hiába. A németek, akik az 5. századhoz tartoznak, ott maradnak. Felhasználom még egyszer a hosszú asztalt, melytől sajnos szintén válnunk kell, s hatoldalas levelet írok haza. Abban reménykedem, hogy Klein Sanyi el fogja vihetni magával. A medikusok hazameneteléről mint tényről beszél mindenki, az orosz tisztek is.

Állítólag Varsó elesett, az olaszoknak pedig Triesztet odaígértük. A postán a 320 kopeket kifizetik. Este egy orosz tiszttel egy germán szanitéc jön be hozzánk, s a szobánkat végignézik. Megtudjuk végre, hogy azért kell kimennünk, mert a szanitéc és néhány német vöröskeresztes hölgy jön lakásunkba. Nekik azonban csak két szoba kell, s így abban reménykedünk, hogy mégis megmaradhatunk, mert e barakkban még több üres kiselejtezett szoba van.

Bauer is jó hírrel jön, nem látszik lehetetlennek, hogy tisztismerőse révén sikerül kölcsönt kapnunk. Ez nagyszerű üzletembernek látszik, s jó uzsorakamatra és jó biztosítékok esetén hajlandó velünk szóba állni. Ez is elég ahhoz, hogy ma szebbeket álmodjunk, mint máskor.