1916. február 27.

Vasárnap. Készülünk a dutyira. Amennyire lehet, mindenki készen tart arra a szép időre meleg ruhát, kolbászra is spórol a banda, jómagam pedig a pénzemből elhelyezek Klein Sanyinál 40 rubelt, Krafft Fricinél pedig 35 rubelt és az ezüstjeimet. Mondanom se kell talán, hogy az ezüstrubeljeimet a századparancsnoknak leadni semmi kedvem. Eddig nem is jelentkezett érte. Megvan a tervem arra az esetre, ha mégis jönne. A postán mégis megvan a keresett pénzem, csak később kerül kifizetésre (December 23-án kelt a bankértesítés.)

Egészen a lavkacikkekre szorultunk, amióta konyhánk nincs üzemben, de nem is smakkol a vacsora. Csáját is csinálhattunk, amikor jólesett, most annak is vége, hát pocsék egy állapot. Sóhajtozva emlegetjük a régi jó időket, de azért nem esünk éppen kétségbe. „Nem kell begyulladni" − ez a jelszó. Láttunk mi már feketébb mumust is.