Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A francia kormányfő bírálta a polgárháborút vizionáló katonákat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. április 29. 16:55

Jean Castex francia miniszterelnök április 28-án, szerdán „a leghatározottabban” elítélte azt a nyílt levelet, amelyben katonák, köztük húsz nyugalmazott tábornok, Franciaországnak a polgárháborúval fenyegető „széteséséről” írtak, és jelezték, készek „támogatni azokat a politikusokat”, akik megvédik a patriotizmust.

A kormányfő a kormányülést követő sajtótájékoztatón bírálta a radikális jobboldali Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés vezetőjét és államfőjelöltjét is, aki szerinte „elfogadhatatlan módon politikai hasznot” akart húzni a katonák felhívásából. Jean Castex szerint a „kezdeményezés ellentétes a köztársasági elvekkel, a becsülettel, a hadsereg feladatával”. „Az egész egy jelentéktelen ügy lenne, ha nem történt volna az egészből teljesen elfogadhatatlan politikai haszonhúzás” - fogalmazott a kormányfő. „Hogyan csatlakozhatnak emberek, és különösen Marine Le Pen, aki állami feladatok gyakorlására vágyik, egy olyan felhívásához, amely nem zárja ki a köztársasági rend megdöntését?” - hangsúlyozta a miniszterelnök. Jean Castex arra utalt, hogy Marine Le Pen, aki a felmérések szerint a jövő évi elnökválasztás első fordulóját a 2017-es voksoláshoz hasonlóan megnyerheti, támogatásáról biztosította az elégedetlen katonákat, és azt kérte, szavazzanak rá jövőre.

Az Emmanuel Macron államfőhöz intézett nyílt levél eredetileg egy blogon jelent meg, és teljesen visszhangtalan maradt. A szöveget - amelyben mintegy húsz nyugalmazott tábornok, száz, szintén többségében nyugalmazott magas rangú tiszt és több mint ezer katona a köztársasági elnököt a patriotizmus képviseletére kéri - a Valeurs Actuelles című jobboldali hetilap április 21-én, a Charles de Gaulle néhai köztársasági elnök elleni puccskísérlet hatvanadik évfordulóján közzétette.

A közlés miatt a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország elnöke feljelentést tett a párizsi ügyészségen, ezt követően Marine le Pen megvédte a katonákat és Mélenchont bírálta. Az aláírók elítélik „a szétesést, ami a hazát sújtja”, „a közösségek közötti gyűlölködést, amelyet egyfajta antirasszizmus táplál”, „az iszlamizmust és a külvárosi hordákat”, amelyek „az alkotmányunkkal ellentétes dogmák alá” kényszerítették az ország egy részét. A katonák az írásukban jelezték, hogy „készen állnak olyan politikusokat támogatni, akik a nemzet megóvására tekintettel vannak”. Arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben a jelenlegi politika folytatódik, az ország polgárháborúba sodródik, és emiatt „az aktív bajtársak beavatkozására lesz szükség”.

Franciaországban katonák ilyen jellegű állásfoglalása példátlan, miután minden köztisztviselőre, így a rendvédelmi szervek és a hadsereg tagjaira is vonatkozik a „visszafogottság kötelezettsége”, amely a nyilvános állásfoglalásokban politikai semlegességet jelent. Az aláírók egy jelentős része viszont már nyugalmazott, és többen megméretették már magukat helyhatósági választásokon a Nemzeti Tömörülés színeiben.

Florence Parly védelmi miniszter kedden szankciókat helyezett kilátásba azon aláírókkal szemben, akik még aktív katonák.