A Gamma–Juhász lőelemképző
Szöveg: Dr. Bán Attila alezredes | 2022. április 11. 15:53Az első világháborúban megjelenő, és mind sebesség, mind repülési magasság tekintetében gyorsan fejlődő légcsavaros repülőgépek elleni védekezés egyre nehezebb feladat elé állította a kialakuló légvédelmi tüzérséget. A nagy magasságban, gyorsan haladó repülőgépre azért nehéz pontosan tüzelni, mert a lövedék repülési ideje alatt maga a repülő is jelentős utat tesz meg. Ezért a repülőgép leküzdéséhez valójában a feltételezett pályáján egy előrébb eső pontra (találati pont) kell tüzelni a találathoz. A lőelemképzőnek, ennek az analóg célszámítógépnek a feladata volt, hogy ezt a találati pontot meghatározza, és megadja azokat a beállításokat mind a lövegen, mind a lövedéken, amelyek biztosítják, hogy a lövedék a megfelelő időben a találati pontban robbanjon.
A lőelemképzők megjelenését az 1920-as években éppen az a felismerés váltotta ki, hogy a hagyományos tüzérségi lőeljárásokkal lehetetlen eltalálni az egyre gyorsabban és magasabban szálló harci repülőket. A hazai fejlesztések a trianoni békeszerződés tiltásai miatt viszonylag későn kezdődhettek, ennek ellenére a Gamma Finommechanikai Gépek és Készülékek Gyára Rt. 1926-ban, támogatók által adományozott tőkével, megkezdte az ilyen irányú kutatásokat, Szabó Sándor vezetésével.
A Gamma egy kisméretű, de gyorsan fejlődő, sok tehetséges szakembert foglalkoztató cég volt ebben az időben. A mérnök Juhász fivérek (Zoltán és István) 1921-ben vették át a veszteséges vállalatot, amivel 1922-re már szerény nyereséget értek el. 1931-ben rendelték meg tőlük az első lőelemképző készüléket.
A Szabó–Gamma lőelemképző több bemutatón részt vett, de végül nem találták megfelelőnek. Ennek ellenére szabadalmát a magyar állam megvásárolta.
Juhász István szerkesztette át a meglévő lőelemképzőt, több alapvető szabadalmat bejelentve a tárgykörben. 1932-ben már egy nemzetközi bemutatón, Svédországban aratott sikert az új eszköz.
A meglévő, jó kapcsolatokat továbbfejlesztve a magyar fél lőelemképzőket szállított a svéd Bofors cégnek, sőt fióküzemet alapítottak ezek svédországi gyártására, így a svéd lövegeket magyar lőelemképzőkkel forgalmazták. Svájctól Kínáig nagy számban adták el a Gamma lőelemképzőit, a legnagyobb külföldi megrendelő Olaszország volt.
A Gamma–Juhász lőelemképző már egy többszörösen továbbfejlesztett, sikeres konstrukció volt. Robusztus szerkezete okán háborús körülmények között is megbízhatóan működött, a gyakorlatban bevált. Kifejezetten pontos eszközként tartották számon. A rendkívül szellemes eszköz egy, a szerkezet belsejében mozgatott mérőkocsi segítségével modellezte a cél pályáját, majd a célpálya és a célsebesség adatait a mérőkocsi elmozdulásait figyelve adta meg. Ez a kissé bonyolultnak tűnő módszer kiküszöbölt egy, az akkori technikával nehezen gépesíthető számítási lépcsőt, és a pontosság növekedését hozta.
A lőelemszámítási eljárás alapja a találati pont meghatározása volt. Ehhez a mérőkocsi mozgása és a repülőgép távolsága ismeretében kiszámított célsebességet meg kellett szorozni a lövedék repülési idejével. Az így kapott eredmény az út, amit a repülő a pályáján a lövedék kilövésétől annak robbanásáig megtesz.
A lövedék repülési idejét tapasztalati úton felvett táblázatok tartalmazták, ezek alapján munkálták ki az úgynevezett ballisztikai testet, amely egy hengerből csonkolt forgástest. Méréskor a ballisztikai testet a számítószerkezet a repülőgép vízszintes távolságával arányosan tengelyirányban elhúzta, és a magasságnak megfelelően elfordította ugyanezen tengely körül. Ekkor a palástfelületen nyugvó tapintócsúcs (sugárirányú) elmozdulása adta a röpidőt. A találati pontban azonban a repülő távolsága nem azonos a számítás kezdetekor mért távolsággal, ezért az új távolsághoz tartozó új röpidővel a lőelemképző újraszámolta a találati pont helyét, és így tovább, folyamatosan pontosítva ezt a rendkívül fontos kiinduló adatot.
A készülék ezután több lépcsőben, a szükséges helyesbítéseket figyelembe véve lényegében mechanikus úton: elmozdulásokat, szögelfordulásokat mérve számította a lőelemeket. Fejlettebb típusai képesek voltak ezeket elektromos úton a légvédelmi üteg lövegeihez továbbítani.
A Gamma–Juhász lőelemképző korának kiemelkedő haditechnikai fejlesztése, a magyar hadiipari innováció teljesítőképesség bizonyítéka volt. Egyedülálló, eredeti működési elvvel dolgozó, korának műszaki-technikai élvonalába tartozó, sőt, azt újrahatározó eszköz.
