A háború és a béke jogáról

A háború és a béke jogáról címmel 1625-ben jelent meg legfontosabb műve, amiben összefoglalta a korabeli szokásjogokat, ezzel elősegítve a modern nemzetközi jog megszületését. A XIII. Lajosnak ajánlott alkotásban lefektetett alapelvek mai napig érvényben vannak és meghatározzák az államok viselkedését.

Hugo Grotius könyvében a háború jogát két részre osztotta: a háborúindítás, illetve a fegyveres ütközések nemzetközi jogára. A háborúindítás joga kezdetben az igazságos hadüzenetről, illetve annak küldésének formájáról rendelkezett, de a világ, a nemzetközi rendszer és az államok egymás közötti kapcsolatainak fejlődésével korlátozták, a 20. század közepétől pedig az erőszak tilalmáról beszélhetünk. A folyamatnak számos állomása volt, beleértve a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányát (1919) és a locarnói szerződést (1925), azonban ezek nem bizonyultak elégnek a teljeskörű tilalom eléréséhez, ehhez az 1945-ös ENSZ Alapokmány létrejöttére volt szükség.

A tilalom alól van kivétel: mindkettő csak agresszióra való reakció lehet. Az önvédelem jogát lehet érvényesíteni egyénileg, vagy kollektívan. Utóbbi valósul meg a NATO alapító okirat, a Washingtoni Szerződés 5. cikkének életre hívásával. A másik kivételt az ENSZ Biztonsági Tanácsa általi felhatalmazás, a kollektív biztonság jelenti. Az ENSZ legfontosabb feladata ugyanis, az úgynevezett „célok célja”, a béke és biztonság fenntartása, amelyhez akár fegyveres rendszabályokat is foganatosíthat. A kettő közötti leglényegesebb különbség: míg a kollektív védelem egy külső ellenség ellen irányul, így nem célja az univerzálissá válás, addig a kollektív biztonság a szövetségen belüli magatartás, agresszió ellen lép fel.

Felmerülhet a kérdés, hogy az erőszak tilalma mellett miért van szükség olyan jogokra, amelyek a háborúban alkalmazandók. A két kivétel mellett a legfontosabb magyarázat, hogy a polgárháborúkra nem érvényes ez a tilalom. A fegyveres összeütközetek nemzetközi joga két nagy részre osztható: a genfi jogra, amely a háború áldozatainak védelmére vonatkozik és a hágai jogra, amely a hadviselésre vonatkozó szabályokból áll. Ez a két terület 1977-ben összeolvadt, mivel a hágai jogot 1945 után nem fejlesztették.

A genfi jog olyan szabályokat foglal magába, amelyeknek eredete egészet az ókorig nyúlik vissza. Ma az 1949-es négy genfi egyezmény mellett három kiegészítő jegyzőkönyv van hatályban. Ezek többek között tartalmazzák a hadifoglyokkal való bánásmódra vonatkozó szabályokat, illetve rendelkezik a polgárháborús konfliktusokról is. A történelem során a hágai jog volt, amely először tartalmazott szárazföldi hadviselésre vonatkozó általános szabályokat, de rendelkezett a tengeri, illetve a légi hadviselésről is.

A fotók forrása: wikipedia.org