Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hét (szer hét) mesterlövész

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2020. szeptember 11. 12:53

Inkább lőj gyorsan és nem olyan pontosan, minthogy lassú mesterlövész legyél! Ezt a feliratot ugyan sehol sem látni a kecskeméti rendőr-lőtéren, de akár mottója is lehetne a Szentgyörgyi Légicsata névre keresztelt szituációs lőbajnokságnak.

20200910_Szentgyörgyi Légicsata_1

A Bács-Kiskun megyei rendőrkapitányság pisztolylőterén ilyen sok egyenruhába öltözött katonát nem gyakran látni; szeptember 10-én reggel viszont hozzávetőleg féltucatnyian nézték figyelmesen a pályákat. Beültek, betérdeltek, és beálltak a lőállásokba, megjegyezték a különböző helyeken és pozíciókban elhelyezett fém; illetve papírcélokat, fejben pedig vélhetően már a mozgásirányokat is megtervezték.

A szituációs pisztoly lőbajnokság inkább a rendőrök kiképzéséhez illeszkedik: itt ugyanis nem pusztán a hagyományos testhelyzetekből kell leadni lövéseket bizonyos távokra, hanem folyamatosan mozogni kell az egyes pályákon, és így kell leküzdeni a célokat. Nehezítésként a pályán olyan – civileket szimuláló - célok is találhatóak, amelyeket nem érhet találat, különben a szigorú (de igazságos) ellenőrök máris vonják le a pontokat. Ideális esetben egyébként ezek az ellenőrök az egyes versenyzők eredményeit szemlélve a „double alfa” kifejezést alkalmazzák, amikor is az egyes célokat a legértékesebb találatok érték. S hiába, hogy a küzdelemben résztvevő körülbelül ötven katona ilyen speciális körülmények között ritkán készülhetett a légicsatára, azért elég sűrűn értek el tökéletes találatokat.

20200910_Szentgyörgyi Légicsata_2

„Katonaként és tábori lelkészként is itt vagyok a srácokkal, erősítve, vagy gyengítve az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis csapatát. Korábban két gyakorlást tartottunk, ahol kipróbáltuk az új CZ fegyvereket, és próbáltunk szituációs pályákat készíteni. Eddig egy pályát lőttünk meg, én voltam az első lövő, nagyon izgalmas volt” – tartott kérésünkre rövid összegzést Kálinger Roland őrnagy, a HM Katolikus Tábori püspökség lelkésze.

Tatár Attila főtörzsőrmester, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vezénylő altisztje a verseny féltávjánál úgy vélte, hogy eddig váltakozó eredményeket értek el.

„Speciálisan erre a versenyre nemigen tudunk felkészülni. A célok elhelyezkedése, a tüzelési testhelyzetek nem a hagyományos kiképzés részei, de úgy fogunk helytállni: katonásan, hogy az megfeleljen az elvárásoknak” – bizakodott a főtörzsőrmester.

20200910_Szentgyörgyi Légicsata_3

Minkó Ottó alezredes, a kecskeméti repülőbázis kiképzési főnöke, az egyik szervező előzetesen minket is végig kalauzolt a pályákon, hogy lássuk: mi mindenre is kell figyelnie a versenyzőknek. Szerinte az ilyen szituációs lőgyakorlat jobban közelíti a valós harchelyzetet, ami adott esetben várhat a katonákra, és bizony nagyon lényeges a pálya előzetes memorizálása, mert aztán élesben könnyen ki lehet hagyni véletlenül célokat. A Kecskeméti Honvéd Sportegyesülettel a versenyt közösen szervező légibázis alezredese arról is beszélt, hogy külön értékelik majd a katonákat, és külön a rendvédelmi szervektől érkezőket.

Érdekességként megjegyezte: a honvédek használnak P9 RC parabellum pisztolyt, az új CZ P-09-est, és Glock 17-eseket is. A különbséget persze a célzás pontossága és a gyorsaság jelenti, hiszen tudják: az ilyen versenyeken inkább lőj gyorsan és nem olyan pontosan, minthogy lassú mesterlövész legyél!

20200910_Szentgyörgyi Légicsata_4
Címkékbajnokság