Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tálibok szerint nyugalom van Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 16. 18:40

Afganisztánban nyugalom uralkodik, a tálib harcosok utasítást kaptak, hogy ne rémisszék meg a civileket, és ne okozzanak károkat - hangoztatta augusztus 16-án, hétfőn a radikálisok egyik vezetője az újságíróknak adott nyilatkozatában, amelyet több társa is megerősített. A bejelentés szerint a kormányalakítással pedig megvárják a külföldi csapatok teljes kivonását.

Helyszíni beszámolók szerint Kabul belvárosa hétfő reggel jórészt elhagyatott volt, a sajtónak nyilatkozó emberek pedig a tálib fogadkozások ellenére aggodalmuknak adtak hangot a jövőt illetően. A dpa hírügynökség munkatársainak néhányan arról számoltak be, hogy sok rab megszökött a város egyik börtönéből, az embereket pedig arra intették, hogy zárkózzanak be. „Afganisztánnak vége. Nekem is végem van” - idézett kabuli helyzetjelentésében a dpa egy afgán katonát.

A tálib lázadók vasárnap este hatoltak be Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok pedig a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták, vezetőik pedig azóta többször azt hangoztatták, hogy az országban nyugalom van.

Mohammed Naím, a radikálisok egyik szóvivője hangsúlyozta: nem akarnak nemzetközi elszigeteltségben kormányozni, és feszültségmentes kapcsolatokra törekszenek a külvilággal. „Amit akartunk - országunk szabadságát és népünk függetlenségét - elértük. Nem engedjük senkinek, hogy földünket arra használja, hogy másokat megtámadjon, és mi sem akarunk ártani senkinek” - szögezte le Naím, aki egy esetleges újabb beavatkozás esélyével kapcsolatban azt mondta, szerinte a külföldi erők „nem ismétlik meg a kudarcukat”.

Szuhail Sahín, egy másik tálib szóvivő a Twitteren szintén leszögezte: harcosaik nem léphetnek be magánházakba engedély nélkül, és kötelességük „megóvni az emberek életét, tulajdonát és becsületét”. A tálibok ígéretei ellenére sokan tartanak attól, hogy hatalomra kerülésükkel visszatérnek az 1996 és 2001 közötti hatalmuk idején életben lévő szigorú iszlám törvénykezéshez (saría) - írták hírügynökségek. Akkor egyebek közt megtiltották a nők munkavállalását. Arra is emlékeztetnek, hogy a radikálisok kormányzása idején több bűncselekményt is kivégzéssel vagy végtaglevágással büntettek.