Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A videófelvételek is tanúsítják, hogy csak egy merénylő volt Bécsben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. november 5. 9:12

A videófelvételek kiértékelése megerősítette, hogy egy elkövetője volt a hétfő esti bécsi iszlamista merényletnek – jelentette ki Karl Nehammer osztrák belügyminiszter november 4-ei, szerdai sajtótájékoztatóján.

A belügyminiszter azt mondta, a rendőrségnek átadott több mint húszezer felvétel átvizsgálásával jutottak erre a megállapításra. A miniszter elmondta, hogy korábban a szlovák titkosszolgálat arról tájékoztatta az osztrák szövetségi alkotmányvédelmi és terrorelhárítási hivatalt (BVT), hogy a 20 éves elkövető megkísérelt lőszert vásárolni, bár arról nem tettek említést, hogy ez jó eséllyel sikerült is. Ugyanakkor elismerte, hogy „a további lépéseket illetően valami egyértelműen kisiklott az ezzel kapcsolatos kommunikációban”. Nehammer ezért független vizsgálóbizottság létrehozását sürgette. Nehammer szerint a tettes, akit a rendőrség agyonlőtt, tökéletesen félrevezette az iszlamista hátterű bűnözőknek a társadalomba való visszaintegrálásával foglalkozó szervezetet.

Az osztrák hatóságok 14 embert vettek őrizetbe a merénylettel összefüggésben. A gyanúsítottak 18 és 28 év közöttiek, többen külföldi állampolgárok.

Az APA osztrák hírügynökség a belügyminisztériumra hivatkozva közölte, Bécsben továbbra is magas fokú biztonsági készültség van érvényben.

Hétfőn este az osztrák hatóságok által Kujtim Fejzulai néven azonosított merénylő négy embert ölt meg, huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában egy zsinagóga közelében. Fejzulai észak-macedón hátterű, de már Ausztriában született. Az APA osztrák hírügynökség szerint a terrorista a állandó látogatója volt Hasnerstraße utcában található hírhedt bécsi mecsetnek, amelyet a hatóságok többször is említettek a szélsőséges iszlamista körökkel összefüggésben. Az ausztriai muszlim hitközség (IGGÖ) az APA-nak nyilatkozva elhatárolódott a szóban forgó imaháztól, amely fölött – mint hangsúlyozta – nincs ellenőrzése.