„Én saját magamat akarom legyőzni és nem másokat”

A Spartan nem egy szokványos futóverseny, tele van embert próbáló akadályokkal, nem egy hétköznapi kihívás. Mi motiválja az embert arra, hogy elinduljon ezen a versenyen?

Nehéz ezt megfogalmazni. Talán az értheti meg igazán, aki maga is elindul és teljesít egy Spartan-t. Nézhet róla az ember videókat az interneten, meg olvashat beszámolókat, de amíg részt nem vesz rajta, addig az érzés nem fog átjönni. Ha szereted a kihívásokat és szeretsz futni, szívesen kipróbálod magad a különböző akadályok leküzdésében, akkor mindenképp meg kell próbálnod. Miután teljesítetted, akkora energia szabadul fel benned, ami hatalmas pluszt ad. Mondhatom úgy is, hogy rabja leszel ennek az egésznek. Magával ragad, te pedig menni fogsz és egyre nagyobb távokat teljesítesz, egyre komolyabb akadályokat fogsz leküzdeni, teljesen magával ragad a hangulata. Ebben segít, hogy a versenytársak is úgy állnak hozzá a versenyhez, hogy segítenek neked, bíztatnak vagy éppen segítenek az akadályoknál. Persze attól is függ, hogy milyen futamban indulsz, mert van olyan, ahol nem segíthetnek. De az önkéntesek is ott kiabálnak neked, mikor elhaladsz mellettük vagy teljesíted az akadályt. Ez mind olyan plusz, olyan kiemelkedő, hogy én más versenyeken ilyen felfokozott hangulattal még nem találkoztam. Ezek a körülmények és hangulat mind olyan energiákat szabadítanak fel, amikről nem is gondoltad, hogy benned vannak. Amikor teljesítesz egy akadályt, akkor az egyrészt egy elismerés is számodra: igen sikerült megcsináltam, de nincs időd ezen filozofálgatni, mert már mész is tovább és csinálod a következőt, majd egy idő után azt veszed észre, hogy már a következő versenyedre készülsz. Nagyjából ennyi, önmagát motiválja az ember.

Tehát gyakorlatilag a versenyek teljesítése akkora eufóriával jár, hogy többször meg akarja élni, újabb kihívásokat akar leküzdeni. Neked a tavalyi görögországi Spartan hányadik volt a sorban?

Mire oda kijutottam, addigra már három, versenyzéssel eltöltött év pörgött le. E három év alatt voltam rengeteg Spartan versenyen és mellette egyéb megmérettetéseken is. Gyakorlatilag Magyarországon kipróbáltam majdnem az összes akadályfutóversenyt, ami létezik. Ezeken a Spartanra jellemző módon épülnek fel az akadályok, de mégsem úgy adja vissza az egészet, mint egy Spartan.

Mi volt a legnagyobb kihívás a tavalyi spártai versenyen?

Azon a hétvégén nekem három versenyt kellett két nap alatt teljesítenem: a rövidtávot, a középtávot és a hosszútávot. Ráadásul a rövid és a középtávot egy napon, a hosszútávot meg az utána lévő napon. Ez már önmagában kihívás volt. Háromversenyes hétvégéken voltam már Romániában, Szlovákiában és Magyarországon is, tehát készültem erre rendesen, nem voltam tapasztalatlan. Még a maratont is lefutottam a tavalyi évben, azzal is készültem a Spartan-ra, meg egyéb hosszútávú futások is a felkészülésem részét képezték. Emellett én úgy mentem ki, hogy szerettem volna tényleg egy számomra jó helyezést elérni, de leginkább az motivált, hogy egyáltalán teljesítsem, mert voltak olyan akadályok, amikkel még soha nem találkoztam. A Spartanon az is a lényeg, hogy mindig tesznek az útvonalba újabb és újabb akadályokat, amikre természetesen kell készülni és tudsz is ezekre trenírozni, de van olyan akadály, amivel akkor találkozol először és ott kell rájönnöd a technikára, amivel le tudod küzdeni, tehát tele van kihívásokkal.

Egy ilyen jellegű versenyt nyilván megelőz egy alapos felkészülés, mind fizikailag, mind mentálisan. Te hogyan építed fel saját magad?

A Spartan alapvetően egy terepfutó verseny, ami akadályokkal van tűzdelve: mesterségessel meg természetessel. Maga a felkészülés nagy része itt a futásról szól, rövidebb meg hosszabb távúak egyaránt szerepelnek benne, akár heti ötször-hatszor is. Emellett én saját testsúlyos edzéseket is végzek, mert az akadályoknál nagyon fontos a súlyod megtartása és jó, ha azt úgy tudod kezelni, hogy bárhol, bármilyen csimpaszkodó résznél ott tudjál maradni akár több percig is. Mikor először találkozol egy akadállyal, még nem jössz rá arra, hogy mi a technikája, de több versennyel a hátad mögött már tudni fogod. Persze, nem mondom, hogy rutinból megy majd, mert nem is szabad, hogy abból oldd meg, mert akkor hibázhatsz és kapod a büntetést: 30 darab négyütemű fekvőtámaszt. Ezek mellett természetesen az is fontos, hogy milyen versenyre készülsz, mert teljesen más egy rövidtávra vagy éppen egy hosszútávra történő felkészülés. Egy felkészülést tudatosan fel kel építeni: először kisebb távokat futsz, utána már jönnek a hosszabb távok, emeled a tempódat. Számolni kell azzal is, hogy közbe jöhetnek sérülések, betegségek. Nekem volt idén is, meg tavaly is sérülésem, ráadásul egy térdműtét is keresztülhúzta a számításaimat. Ilyen esetben az ember majdnem elölről kezdheti építeni az egész felkészülését. De ez nem szabad, hogy megtörjön. Helyre kell tenni magadban a dolgokat és csinálni kell tovább. Ha tudod, hogy miért állsz rajthoz, akkor menni fog. Magyarul fejben nagyon rendbe kell tenni a dolgokat.

Mint minden fizikai megterhelésnél és mentális kihívásnál az ember magáról is sok mindent megtud. Neked volt olyan saját magaddal kapcsolatos észrevételed, ami a versenyek során állt össze?

Persze, hogy volt. Én pár éve még majdnem 100 kilogramm voltam, futni egyáltalán nem szerettem. Azt a 3200 métert, amit kötelezően teljesítenem kellett, azt persze lefutottam, de egyáltalán nem szerettem. Aztán egy elhatározás miatt egyszer csak elkezdtem futni. Kaptam egy telefonos applikációt és akkor elkezdett a heti és napi rutinom részévé válni. Fokozatosan szabadultam fel benne és lassan nagyon megszerettem a futást. Először a rövidebb távok jöttek, majd a hosszabbak. Folyamatosan gyorsultam, gyorsultam és gyorsultam. Közben mentek le rólam a kilók, 16-ot leadtam. De ez nem egyik hétről a másikra jött nekem. Nagyon hosszú hónapok, évek voltak. Egyre többen kezdték el mondogatni a környezetemben, hogy miért nem megyek el egy versenyre. Ennek hatására elmentem egy kisebb akadályfutóversenyre és második helyezést értem el. Ezután javasolták nekem, hogy menjek el egy Spartanra, amiről én akkor még azt sem tudtam, hogy micsoda. Így 2016-ban elmentem Tokajba és rajthoz álltam. Az egy középtáv volt, akkor még hosszabb távot kellett teljesíteni: 17 kilométert, ezer méteres szintemelkedéssel. Öt napig esett az eső, úgy voltam vele, hogy simán meg lesz az két óra alatt – mondtam is a páromnak, hogy két óra és jövök – de három és fél órába telt, mire az akadályokkal is megbirkóztam, nagy tapasztalás volt. Így, hogy már négy éve csinálom a rendszeres versenyzést, megtudtam magamról több dolgot is: tudom, hogy mekkora erő van bennem, mire képes a testem. Elkezdtem ezt az egészet 96 kilogrammal és onnan lementem 82 kilogrammra, akkor lefutottam még egy maratont, megcsináltam azóta több trifecta hétvégét. Elsőre úgy voltam vele, hogy ilyen nem létezik, hogy erre képes vagyok, és akkor megcsináltam. Egyre nagyobb célokat tűztem ki magam elé. Részt vettem világbajnokságon, Európa-bajnokságon, ami mind sok pluszt adott. Én teljesen más ember lettem, 180 fokot fordult az életem. Az életszemléletem is teljesen megváltozott, máshogyan állok a leghétköznapibb dolgokhoz is, nagyon sok pluszt adott nekem.

A most novemberi Spartan Veszprém Honor Race-n is rajthoz állsz?

Nekem most jár le a karantén. Ez is olyan, amit már említettem: elkezdesz készülni és akkor jön egy ilyen helyzet. Erre a versenyre én már nagyon készültem április óta – mert eredetileg akkor rendezték volna meg – és az eredetileg eltervezett napján nagyon toppon is voltam minden értelemben, de utána jött egy betegségem, amivel nagyon sokáig küzdöttem, most pedig karanténba kerültem, de ettől függetlenül indulok a versenyen. Lehet, hogy nem azt fogom elérni, ami áprilisban tudtam volna, de maximálisan odateszem magam és csinálni fogom.

A karanténban mennyire tudtál készülni?

Semmit, csak a saját testsúlyos edzést csináltam, de amint kiszabadulok, megyek futni. Ez már nem a felkészülés lesz, mert az utolsó pár napban már nem szabad semmit csinálni, hanem pihenni kell, meg mentálisan fejben kell készülni, edzeni nem szabad.

A bajtársaid körében mennyire népszerű ez a verseny?

Nálunk a laktanyában van, aki megmosolyogja ezt az egészet, de többen elismerik a versenyen elért teljesítményemet. Meg a barátaim között is vannak, akik versenyeznek. Jellemzően azok ismerik el leginkább a versenyzést, akik eljárnak edzeni és többet fejlesztik az állóképességüket, mert ők tudják, hogy mennyi energiát, munkát kell ebbe fektetni, hogy működjön.

Érzel valamilyen párhuzamot a verseny szellemisége, képviselt értékei és a Magyar Honvédség között?

Párhuzam van, főleg ami alakulatunknál. A Spartanon is vannak kihívások, amik 12, 14 és akár 24 órás kihívások is lehetnek, amikor csapatban kell elindulnod, csapatban kell teljesítened a feladatokat. Nálunk pont ugyanez a kihívás a Pitbull - a dandár kiválasztó-felmérő foglalkozása - csak az nem 24 órás, hanem tíznapos. Emellett az akadálypálya maga is közös pont. A katonáknál az akadályok terepen történő leküzdése meg az akadálypálya teljesítése is benne van a katonai felkészülésben. A Spartan a katonák részére teljesen hazai pálya, persze csak annak, aki ezt csinálja a mindennapokban. Mert azért egy irodai munkavégzés után nem egyszerű, tehát kell a felkészülés rá.

Az akadályok tekintetében nem is tudjátok, hogy mi vár rátok, rögtönözni kell?

Az az igazság, hogy tavaly még nem így volt, ezt idén vezették be. Tavaly még úgy volt, hogy odaálltál a rajthoz és a célban megtudtad, hogy mi volt a versenyen. Idén már felteszik a verseny előtt egy nappal, egy térképen. Nem magát azt, hogy merre fogsz futni, hanem a szintemelkedést, és azt, hogy mekkora lesz a táv és milyen akadályok várhatóak, meg azt, hogy a frissítőpontok hol vannak. Aki ezt komolyan veszi, és a helyezésért megy, az fel tud fejben készülni, mikor hova kell erőt tartalékolni, hol kell beleadni pluszt. De itt is közbe jöhet az, hogy elhibázol egy akadályt és akkor jön a büntető kör, ami után megint elkezdeni futni nem túl egyszerű. De azért fel lehet rá készülni: taktikusan kell gondolkodni és figyelni kell a versenytársakra is.

A mostani Spartanon a korosztályodban indulsz. Mennyire ismeritek egymást hazai berkeken belül, mennyire van versengés?

Természetesen van közöttünk versengés. Egyre több embert ismerek már én is a versenyekről, meg engem is ismernek, tudjuk, hogy ki kivel van és ki milyen tempót tud diktálni.

Ha egy szóval kellene megfogalmazni, hogy mit jelent neked a Spartan, mi lenne az?

Az életem. Minden versenyt úgy kell felfogni, hogy lehet, hogy nem teljesítem úgy, ahogy azt szerettem volna, de lehet az is, hogy megfelelek az előzetes elvárásaimnak, mindegyikből sokat tud az ember tanulni. Magáról a versenyről is és önmagáról is. A következő versenyen ezek a tapasztalatok már mind az előnyömre válhatnak. Oda kell állni a rajthoz és menni, csinálni, mert ez egy harc is önmagam ellen, nem mások ellen, hanem önmagam ellen. Én saját magamat akarom legyőzni és nem másokat. Célom, hogy mindig jobb legyek, ez az egy elvárásom van magammal szemben.