A világ legnagyobb hajókatasztrófája: a Wilhelm Gustloff elsüllyedése

A világ legnagyobb hajókatasztrófáját megemlítve sokan a Titanic elsüllyedésére gondolnak, amely során 1912-ben 1517 ember vesztette életét. Azonban 1945. január 30-án a Wilhelm Gustloff nevű német hajó közel hatszor annyi áldozattal merült hullámsírba. A tragédia egyik túlélője, az akkor 19 éves Heinz Schön egész hátralévő életét a körülmények megismerésének szentelte.

A hajó 1937-ben készült el, melyet négy, összesen 9500 lóerős motor hajtott, így 15,5 csomós, tehát 29 kilométeres óránkénti sebességre volt képes. 208 méter hosszú és 24 méter széles, kilenc emeletes tengerjáróként akkoriban a világ legnagyobb kirándulóhajójának számított. Nevét egy német-svájci nemzetiszocialista politikusról kapta, akit 1936-ban agyonlőtt egy zsidó származású férfi, David Frankfurter, így voltak, akik a Harmadik Birodalom mártírjaként tekintettek rá.

A hajót a második világháborúban a német haditengerészet, a Kriegsmarine hadicélokra foglalta le. Kórházhajóként használták, azonban kihasználtsága nem volt megfelelő, így később a 2. tengeralattjáró-tanhadosztály kiképzőhajójaként működött.

Ugyan a Wilhelm Gustloff nem számított hadihajónak, felszerelései között légvédelmi fegyverek is megtalálhatók voltak. Valamint kórházhajóként sem volt jelölve, fedélzetén pedig katonákat is szállított, így nem élvezhetett védettséget a tengeri hadviselésben.

1945. januárjában németek százezrei menekültek Poroszországból nyugat felé a szovjet csapatok előretörésének következtében. Az egyetlen lehetőséget erre a Gotenhafen (ma: Gdynia, Lengyelország) kikötőjében állomásozó hajók jelentették.

Január 21-én Dönitz tengernagy elrendelte a Hannibál-hadműveletet, amely szerint a közeledő Vörös Hadsereg elől Kelet-Poroszországból Németországba szállították a német lakosságot és a csapatokat. A történelem legnagyobb vízi mentőakciója során két és félmillió embert evakuáltak, a szárazföldön menekülők közül azonban közel 30 ezer fő életét vesztette.

A pánikba esett tömeg megrohanta a hajót, s az eredetileg 2000 főre tervezett járműre a hivatalos adatok szerint 6050-en, valójában azonban tízezernél is többen zsúfolódtak fel, akik közül alig ezer volt a harcképes katona. A folyosókon szinte lépni sem lehetett.

A Wilhelm Gustloff 1945. január 30-án délben, mínusz 18 fokban indult el Gotenhafen kikötőjéből, fedélzetén rengeteg gyerekkel, időssel, nővel és sebesülttel. Az úticélja Kiel volt. Kezdetben a Hansa személyszállító hajó vele tartott, ám később, műszaki problémák miatt nem tudta folytatni útját. Ezután egyedül a Löwe nevű romboló kísérte tovább. A menekülteket szállító hajó kivilágítatlan volt, azonban a kapitány azt a hírt kapta, hogy egy német aknamentesítő konvoj közeledik feléjük, így az ütközést elkerülendő felkapcsoltatta a navigációs fényeket. Ez keltette fel a közelben lévő, a Balti Flotta kötelékébe tartozó S–13-as jelű szovjet tengeralattjáró figyelmét, amely három torpedót lőtt ki a hajóra. A Löwe radarja nem tudta érzékelni az ellenséges erőket, ugyanis elromlott a hideg miatt.

Az első torpedó a Wilhelm Gustloff orránál csapódott be, a második a fedélzeten, a harmadik pedig a gépháznál robbant. A hajó a bal oldalára dőlt és elkezdett süllyedni. A fedélzet jeges felszínéről sokan a tengerbe csúsztak. A német mentőegységeknek alig 900 embert sikerült kimenteniük a fagyos vízből. Feltehetően több mint kilencezer ember vesztette életét.

Heinz Schön túlélte a világ legnagyobb hajókatasztrófáját. Akkor, 19 évesen segédtisztviselő volt a Wilhelm Gustloff fedélzetén. Később egész életét a tragédia pontos körülményeinek felderítésének szentelte. Könyvet adott ki „A Gustloff katasztrófa" címmel. A férfi 2013-ban hunyt el. Utolsó akarataként a hajó roncsánál temették el, akkori barátai és a hajótörést szenvedők közé. Heinz Schön végakaratát egy búvárcsapat, köztük Dimitris „Dima” Stavrakakis és Tomasz „Tomek” Stachura valósította meg, akik az urnát és egy emléktáblát a Wilhelm Gustloffhoz helyezték.