Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Abdullah nem akar bekerülni a kormányba

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. november 5. 8:34

Abdullah Abdullah volt afgán ellenzéki elnökjelölt szerdán kizárta annak lehetőségét, hogy bármilyen formában részt venne Hamid Karzai elnök új kormányában.

Abdullah először szerepelt a nyilvánosság előtt azóta, hogy az afganisztáni választási bizottság hétfőn úgy döntött, nem tartják meg az elnökválasztás második fordulóját, és a testület Hamid Karzai hivatalban lévő elnököt nyilvánította ki győztesnek. Abdullah még vasárnap bejelentette, hogy nem indul az elnökválasztás második fordulójában, mert a kabuli kormány elutasította a voksolás igazságossá tételére vonatkozó követeléseit, s így szerinte lehetetlen átlátható voksolást tartani. Az első választási fordulót csalások gyanúja árnyékolta be.

Abdullah annak ellenére marad távol Karzai új kormányától, hogy a nyugati országok a hatalom megosztására ösztökélik az afgán vezetőket, Karzai pedig ennek jegyében kedden nemzeti egységkormány megalakítására tett ígéretet.

Abdullah kabuli otthonában szerdán tartott sajtóértekezletén azzal indokolta távolmaradását, hogy a változást szorgalmazó saját programját szeretné folytatni. Kijelentette azt is, hogy Karzai képtelen lesz reformokat végrehajtani. Ezt a véleményét – a kormány által kinevezett választási bizottság döntésére célozva – azzal próbálta alátámasztani, hogy az új kabinet “törvénytelen döntés" alapján jön létre.

Karzai szerdán szóvivője útján közölte, hogy technokratákat, valamint az eddigi kormány néhány – jól teljesítő – miniszterét szeretné kinevezni az új kabinetbe.

Az Afganisztánban csapatokat állomásoztató nyugati hatalmak azt várják az afgán elnöktől, hogy számolja fel a korrupciót, s hiteles személyeket nevezzen ki új kormányába.

CímkékAfganisztán