ADHU23: bevonultak az észak-keleti vármegyék tartalékosai
Szöveg: Szidor Viktória hadnagy | Fotó: Fehértói Mihály tartalékos zászlós |  2023. november 10. 10:28Az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred állományába tartozó tartalékos katonák is részt vesznek az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlaton, ami az ország védelmi igazgatási rendszerét is teszteli.
![ADHU_Felkészítés (1 of 10)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/654de24386c5f393014879.jpg)
November első teljes hetében közel 190 tartalékos katona vonult be a területvédelmi ezred három zászlóaljának települési helyeire Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében, hogy célfelkészítésen vegyen részt, mielőtt megkezdi meghatározott feladatait a három észak-keleti vármegye területén. A felkészülési időszak során az általános lőkiképzési ismeretek mellett gyakorolják az ellenőrző-áteresztő pont telepítését, üzemeltetését, konvojok kísérését és közel-biztosítását, valamint az őrszolgálati feladatok ellátását is. A gyakorlat többek között lehetőséget teremt arra, hogy az ezred minél hatékonyabban tudjon együttműködni műveleti alakulatokkal és közigazgatási szervekkel.
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de20337f06708921871.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de20438893270267833.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de2075ba49814556762.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de20a50833770774719.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de20d2ecc5428169465.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de2105b1a4513507295.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de2121ccc6181299568.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de215be0e8729661976.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de21807126136476153.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de226baa91277294065.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de24386c5f393014879.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de245542d6531322248.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de2499d5e4631569196.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de24c158fa881593110.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/654de25b3211c689324852.jpg)