Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alakulatnapjukat ünnepelték a hadkiegészítők

Szöveg: Krizbai Diána tartalékos szakaszvezető | Fotó: Farkas Gábor tartalékos hadnagy |  2022. szeptember 13. 7:18

Ahogy az elmúlt években hagyománnyá vált, idén is a balatonakarattyai Honvéd Üdülőben tartotta csapatünnepét az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP). A rendezvényen a sportolásé volt a főszerep, de számos más programon is részt vehettek a katonák.

15

Az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban szeptember 7-én tartott rendezvényt idén a székesfehérvári toborzó központ szervezte meg. Az alakulatnapon Szűcs Imre ezredes, az MH KIKNYP parancsnoka köszöntötte az állományt, továbbá a szervezet egykori vezetőit: Vanyur Tibor ezredest, Kovács Sándor nyugállományú ezredest, Magócsi Zoltán nyugállományú ezredest és Kálmán László alezredest.

Szűcs ezredes beszédében hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség szervezeti átalakulása, valamint a kiképzési rendszer megújítása miatt az alakulat szerepe és jelentősége még inkább felértékelődik a közeljövőben a pályára-irányítás és toborzás területén. Az ezredes köszöntő beszéde után számos elismerést is átadott, köztük az alakulat távozó törzsfőnökének, Ignáth Zsolt alezredesnek, aki a Honvédelmi Minisztériumban folytatja katonai pályafutását.

3

Ezt követően a több mint háromszáz fős állomány jó hangulatban teljesítette a szeptemberi alakulatfutást a festői Balaton-parton, majd különböző sportágakban – strandfoci, strandröplabda, tollaslabda és asztalitenisz – mérték össze tudásukat. Aki nem sportolt, az vízibiciklizéssel, hajózással vagy bringóhintózással is eltölthette a napot. A nyárias időjárásnak köszönhetően sokan a parton napozva, a Balatonban fürdőzve osztották meg egymással munkatapasztalataikat, és vitatták meg a jövőben várható feladatokat.

A sportversenyek eredményhirdetése, majd az elköszönés után mindenki útra kelt, hogy másnap újult erővel folytatódhasson a munka.

Címkékcsapatünnep