Apró grönlandi bányaváros segített megnyerni a második világháborút

Ivittuut 1940-ben

Az 1854-ben alapított, dél-grönlandi Ivittuut (korábban Ivigtût) bányászváros környéke egyike a Föld azon ritka pontjai közül, ahol természetes eredetű kriolit-tartalék (nátrium-hexafluoro-aluminát) fordul elő. Az őslakos inuitok már évszázadok óta ismerték a helyet (amelyet nyári táborozásaik során gyakran felkerestek), pontosan tudták, hogy jégdarabkához hasonló kőzetek fordulnak itt elő, amelyet egyébként előszeretettel adtak a dohányukhoz.

Feltehetőleg Karl Ludwig Giesecke dániai kereskedő küldött elsőként kriptolitmintákat a szigetről Koppenhágába a 18. század elején. Julius Thomsen dán vegyész 1853-ban szabadalmaztatta azt a módszert, amelynek segítségével a kriolitból nátrium-karbonát (a szénsav nátriumsója, másképpen a szóda) állítható elő, amelyet számos iparágban fel tudtak használni az alumíniumgyártástól az üveggyártáson át a mosószerekig. Maga a nátrium-hexafluoro-aluminát ugyanakkor azért volt hatalmas kincs, mert az alumínium elsődleges oldószere volt a későbbi ipari módszerek feltalálása előtt. Segítségével gazdaságosabbá vált az alumínium kinyerése az alumínium-oxidból, ugyanis csökkentette annak olvadáspontját.

A városka látképe 1861-ben

Miután villámgyorsan nőtt a kereslet rá, a következő évben meg is kezdődött a ritka anyag bányászata. A település az egyik legnagyobb kitermelői kapacitását 1942-ben érte el, abban az évben 86 ezer tonnát szállítottak belőle az Egyesült Államokba, valamint Kanadába, ahol szinte kizárólag az alumíniumgyártás során használták fel. Akkoriban a kriolit nagy része a Pennsylvania állambeli Philadelphiába került, többek között a Pennsylvania Salt Manufacturing Company (Pennsalt) nevű vállalat dolgozta fel. Közvetlenül a bánya kimerülése előtt, 1985-ben pedig még magasabbra nőtt a kitermelés szintje: ebben az évben 110 ezer tonna kriolit hagyta el a kikötőt.

Miután a németek 1940-ben megszállták Dániát és az Egyesült Államok 1941-ben bekapcsolódott a második világháborúba küzdelmeibe, Ivittuut fontos stratégiai ponttá emelkedett. Washington egyébként még a japánok Pearl Harbor-i támadása előtt, 1940 szeptemberében katonákat és fegyvereket küldött a dán felségterületnek számító helyszínre, hogy rátegye a kezét a repülőgépek gyártásához szükséges bányára. Átlagosan mintegy félezer amerikai őrizte a telepet, illetve annak 100-200 munkását. Arra is felkészültek, ha német tengeralattjárókat kellene kilőniük. Az amerikaiak a néhány kilométerre található Kangilinnguit (korábbi neve: Grønnedal) közelében egy haditengerészeti támaszpontot is felépítettek, de az Ivittuut melletti fjord túloldalán is épült egy harmadik bázis, ahol több századnyi katona állomásozott.

A hólepte Ivittuut 1900-ban

A különösen védett stratégiai erőforrás nélkül Rie Oldenburg helyi történész szerint a szövetségesek jóval nagyobb áldozatok árán tudták volna megnyerni az angliai csatát, valamint a bánya kincse Németország bombázása során is nélkülözhetetlenné vált számukra. A háború évei alatt tilos volt fényképeket készíteni Ivittuutról, de az ott dolgozók még csak leveleket sem küldhettek onnan a családtagjaik számára, az amerikaiak ugyanis igencsak tartottak attól, hogy az üzenetek a németek kezébe kerülhetnek. A bányászok főként dán, amerikai és kanadai munkások voltak, a helyiek többnyire más, a ház körüli tevékenységekben segítették a nyugati hatalmakat. A bánya 1987-es bezárásának idején azonban már a grönlandiak voltak a legnagyobb számban a bányászok között. A háború éveiben a visszaemlékezések szerint egyébként nem volt túl jó viszony a helyiek és a jövevények között.

1945 után már Dánia folytatta az ásványi anyag bányászatát, az amerikai befolyás azonban továbbra is megmaradt. Nem csupán politikailag, hanem kulturálisan is: a zenék, táncok, szokások, divatok amerikanizálódtak, ami annak köszönhető, hogy a hidegháborúban is megmaradt Grönland stratégiai fontossága. Mindemellett a sziget fejlődésnek indult, például egyre több elektromos készülék jelent meg a helyiek otthonaiban.

Ivittuut 2011-ben

Manapság sem ürült ki teljesen Ivittuut, fontos turisztikai helyszínné vált ugyanis. Bár a bányásztelepülés legtöbb épülete eltűnt az azóta eltelt évtizedek során, hét építményt felújítottak és megőriztek az utókornak. Egyik közülük a központi iroda, a másik pedig az egykori kórház volt, amely manapság szállásként funkcionál. A városkától mintegy 500 méterre egy festői tavacska található, a közelében pedig egy domb, amelynek tetején egy méretes fehér horgony áll az SS Dorchester utasainak emlékére, akik azt követően vesztek a tengerbe, hogy 1943 februárjában német tengeralattjáró lőtte ki az Ivittuut felé tartó hajót. 675-en hunytak el a jeges habokban.