Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átvette első HC-130J Combat King II gépét a USAF

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2011. szeptember 29. 19:44

Az Air Combat Command a napokban vehette át az első HC-130J (08-0108 oldalszámú) gépet, melyet a légierő parancsnoka, Norton Schwartz tábornok repült át a mariettai gyárból Arizonába, a Davis-Monthan légibázisra 2011. szeptember 24-én. A tábornok szerint hatalmas élmény volt repülni a géppel, amely egy új mérföldkő a pilóták számára, mivel a HC-130J képességei messze felülmúlják az elődét. A régi gépeket még a 60-as években gyártották, ezek azonban már megérettek a leváltásra.

A típust repülő egység parancsnoka, Jason Hanover ezredes szerint bár mindkét gépet C-130-asnak hívják, a Combat King II esetében gyakorlatilag egy teljesen új gépről beszélhetünk, ugyanis rengeteg fejlesztést és újítást építettek be. Ilyen például a navigációs illetve a veszélyjelző és elhárító berendezés. Mielőtt a típus hadrendbe állítása megtörténne, a bázis berepülő százada használja majd a gépet egy darabig, ennek befejeztével pedig 2013 elején kezdődhet meg a HC-130J harci alkalmazása.

A típus repülésére kijelölt 79. század pilótái jelenleg az öregebb HC-130 változattal külföldön látják el harci feladataikat, onnan visszatérve azonban megkezdik a 8 hónapos átképzésüket az új típusra.

A HC-130J első repülése