Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Autók gyógyítói – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. június 13. 9:20

Lerobbant az autó? Időszerű az olajcsere? Tönkrement a légkondi? Ezekkel a problémákkal a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) műhelyének szakembergárdája nap mint nap megbirkózik; felkészültségüknek, s nem utolsó sorban professzionális felszereléseiknek köszönhetően nemcsak személyautókat, hanem akár öttonnás kistehergépjárműveket is javíthatnak.

MH_2021_06_borító

A csapat gerincét négy autószerelő, egy autóvillamossági szakember és két gépkocsivezető alkotja, de rajtuk kívül több kolléga foglalkozik adminisztrációval például a munkafelvétel, illetve a balesetet szenvedett autók kárügyintézése során. A műhely felszereltségét illetően az általános gépjárműjavítási feladatokra alkalmas a fék és lengéscsillapító hatásmérőpad, valamint a futóműállító. Az autó légkondicionálójának javításához ugyancsak rendelkeznek a szükséges eszközökkel, illetve szakértelemmel, gumiszerelő és kerékkiegyensúlyozó (centrírozó) gépük segítségével pedig a kerék/gumicseréket képesek hatékonyan és rövid idő alatt végrehajtani. A szorosan vett autószerelői munkák mellett – korlátozottan – bizonyos karosszériajavítási feladatokat is vállalnak. Az arra jogosult honvédelmi szervek részére a megkülönböztető jelzések szakszerű beszerelését ugyancsak elvégzik, ami után kéklámpára levizsgáztatva adják vissza a járművet a felhasználó számára.

A műhely folyamatosan fejlődik, ennek révén immár a diagnosztikához szükséges informatikai háttérrel is rendelkeznek, például egy speciális műszerük alkalmas a guminyomásmérő szenzorok programozására, ami a téli és a nyári gumik cseréje alkalmával nagy segítség. Fontos tudni, hogy kizárólag olyan független beszállítókkal működnek együtt, melyek termékeit az adott gyártó bevizsgálta és biztosan kapcsolódik az autóvezérlő egységhez.

További részletek a Magyar Honvéd magazin június 11-én megjelent számában!