Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az elgondolástól a beszerelésig

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Révész Csaba |  2020. október 7. 8:07

Szeptember elején rendezték meg Székesfehérváron a Day Zero 2020 harcászati információs gyakorlatot. Az eseményen debütált a HM ArmCom Kommunikációtechnikai Zrt. legújabb fejlesztésű rádióreléje.

20201006-radiorele 01

Az ArmCom (és jogelődjei) immár több, mint hetven éve szolgálja ki a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Honvédség híradó- és kommunikációtechnikai igényeit. A céghez tartozik minden, a Magyar Honvédségnél rendszeresített híradó és rejtjelző eszköz telepítése, beépítése, javítása, felújítása és karbantartása. Az alapfeladat ellátása mellett az ArmCom Zrt. nagy hangsúlyt fektet az innovációra, a haditechnikai kutatásra és fejlesztésre is.

A székesfehérvári gyakorlaton bemutatott és az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred által használatba vett tábori mikrohullámú állomás is saját fejlesztés eredménye. Mint azt Magyar Györgytől, az ArmCom Zrt. főmérnökétől megtudtuk: egy ilyen folyamat meglehetősen hosszú előkészítést és rendkívüli szakmai együttműködést igényel.

20201006-radiorele 02

Az új fejlesztésű relé esetében sem volt ez másképp. „A szakmai elképzeléseket, műszaki követelményeket a megrendelőtől már kidolgozva, készen kapjuk. Pontos információkkal, paraméterekkel rendelkezünk arról, hogy egy adott rendszerben milyen eszközre van szükség” – vázolta Magyar György a folyamat kezdetét. A cég az alapelgondolás után elkészített egy rendszertechnikai és beépítési tervet. Ennek kidolgozása során folyamatosan, részletekbe menően egyeztetett a megrendelővel és azzal a szervezettel, amelyik az eszközt használni fogja. Végül, a tervek elfogadása után kezdődhetett meg a beszerzési eljárások folyamata az eszközök vonatkozásában, a különböző kiegészítők saját tervezése és gyártása, majd a kivitelezési munka, természetesen ebben az esetben is egyeztetve a megrendelő szakembereivel.

A tervezéstől a megvalósításig elég hosszú idő tud eltelni. A tábori mikrohullámú állomás esetében az ötlet maga a 2010-es évek elején vetődött fel, a gyakorlati munka azonban 2017 környékén kezdődött el. „A konkrét megrendelés aztán tavaly év elején érkezett, a tényleges megvalósításig nagyjából 10 hónap telt el. Előzetes terveket, elgondolásokat készítettünk, végül tavaly jött el az ideje, hogy legyártsunk két prototípust ” – mondta Magyar György.

20201006-radiorele 03

A relé megalkotását – a kezdeti elgondolásoktól a telepítésig – az ArmCom Zrt. komplex összetételű szakember-csapata segítette. A projekten három-négy tagú mérnöki team dolgozott folyamatosan, míg a beszerelést, telepítést végző csapat 8-10 főből állt. A székesfehérvári gyakorlat szeptemberben azt igazolta, hogy a cég tökéletes munkát végzett.

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program az ArmCom Zrt. munkájára is hatással lesz. A tábori mikrohullámú állomás kifejlesztése és hadrendbe állítása már ennek a folyamatnak a része volt. Ahogyan Magyar György főmérnök fogalmazott: szakmailag már látják azokat a területeket, ahol munkájuk lesz, a cég pedig felkészült a jövő feladatainak az elvégzésére.

20201006-radiorele 04
Címkékhíradó
Kapcsolódó cikkek