Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az MH ÖHP tudományos tevékenységével ismerkedtek

Szöveg: Draviczné Adamek Krisztina főhadnagy |  2012. június 25. 18:40

Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának meghívására a Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztály Hadtudományi Bizottság június 25-én, hétfőn kihelyezett ülést tartott Székesfehérváron.

Három évvel ezelőtt, 2009-ben az MH Összhaderőnemi Parancsnokságot tudományos kutatóhellyé minősítették. A szervezetnél a tudományos tevékenységet a Tudományos Tanács koordinálja, amelynek elnöke Huszár János dandártábornok, az MH ÖHP szárazföldi haderőnem főnöke. Éppen a parancsnokságon  folyó tudományos munka színvonala jogosította fel az ÖHP-t arra, hogy otthont adjon a mostani rendezvénynek. 

A tanácskozást követően prof. dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, a hadtudományi bizottság elnöke elmondta: a rendezvényen a tagok megismerkedtek az Összhaderőnemi Parancsnokságon folyó kutatásokkal, valamint a „Sereg Szemle"  című tudományos folyóirattal. A kihelyezett ülés egyik legfontosabb feladata a Magyar Tudományos Akadémia és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság közti tudományos munkakapcsolat fejlesztése és elmélyítése volt.

A bizottság megtárgyalta az új akadémiai doktori követelményeket, ami azért nagyon fontos – emelte ki Szenes Zoltán – mert ilyen szabályozásra legutóbb 1997-ben került sor. A  „Sereg Szemle"  megismerésére pedig azért volt szükség, mert a folyóirat akadémiai besorolását magasabb szintre kívánják emelni, amelyhez a bizottságnak ismernie kell a lap belső szerkezetét, valamint a jövőben tervezett fejlesztési elképzeléseket. Nélkülözhetetlen ehhez még az is, hogy a folyóirat hasábjain tudományos fokozattal rendelkező publikálók írásai is nagy számban jelenjenek meg.

A nyugállományú vezérezredes kiemelte: az ülés másik fontos célja az volt, hogy a bizottságban helyet foglaló civil, aktív és nyugállományú katona tagok képet kapjanak az MH Összhaderőnemi Parancsnokságról, valamint az itt folyó tudományos munkáról.

A rendezvény zárásaként a résztvevők felköszöntötték a jubileumi 70. születésnapját ünneplő prof. dr. M. Szabó Miklós nyugállományú altábornagyot, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődje, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egykori rektorát.

1595937912

Fotó: Bödő Viktória