Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Azonnal tárgyalnák Zentai Károly ügyét

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. május 6. 21:25

Ha kiadják az ausztrál hatóságok Magyarországnak Zentai Károlyt (Charles Zentait), akkor attól számítva heteken belül sor kerülhet az ügyében a vádemelésre – közölte a férfi kiadatását kérő Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője.

Ács Tibor ismertetése szerint ha a férfit Magyarországra hozzák, gyanúsítottként hallgatják ki, és indítványozni fogják előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedés szükségességét azzal indokolta, hogy az ügyészség álláspontja szerint a férfi ausztrál állampolgárként hazautazhatna Ausztráliába szabadlábon hagyása esetén.

A szóvivő hozzátette: ezen túlmenően az ügyészség más nyomozati cselekményt nem tervez, mivel álláspontjuk szerint a szükséges bizonyítékokat beszerezték, a nyomozást lefolytatták. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az eljárás során Zentai Károly is tehet indítványokat.

Zentai Károly fiának azzal a nyilatkozatával kapcsolatban, amellyel a férfi kétségbe vonta hogy apjával szemben a magyar hatóságok tisztességes eljárást folytatnának, Ács Tibor azt mondta: az ügyészség a jogszabályok szerint jár el. Arra a kérdésre, hogy milyen büntetésre számíthat a férfi, a szóvivő azt mondta: a jogszabályok alapján végrehajtandó szabadságvesztést szabhatnak ki rá, amelynek törvényi maximuma akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.

Az ausztrál legfelsőbb bíróság április 23-án döntött arról, hogy a perthi városi bíróság az ausztrál jogszabályok szerint vizsgálhatja

Zentai Károly kiadatását. A 86 éves férfit azzal gyanúsítja Magyarország, hogy 1944-ben katonaként harmadmagával Budapesten megkínozta és megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot. Zentai tagadja a vádat, azt hangoztatva, hogy már a Balázs Péter halála előtti napon elhagyta Budapestet.

Címkékjogvizsga