Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Benkő Tibor kapta meg Nyíregyháza díszpolgári címét

Szöveg: szon.hu | Fotó: Dodó Ferenc (szon.hu) |  2021. augusztus 20. 21:10

A tavaly indított tradíciót folytatva a Rózsakert Szabadtéri Színpadon tartották meg az augusztus 20-ai ünnepséget a szabolcsi megyeszékhelyen, pénteken. A város zászlaját és a nemzeti trikolórt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái hozták fel a pódiumra. Bár ezek az emelkedett pillanatok elmaradhatatlan részei a városi hagyománynak, idén plusz jelentéssel bírtak, hiszen ebben az évben Nyíregyháza díszpolgári címét dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter kapta meg.

diszpolgar 01

„Az államalapítás ünnepe minden évben arra biztat minket, hogy megvizsgáljuk, átgondoljuk országunk, és benne városunk életét” – mondta el ünnepi beszédében dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, hozzátéve: „most ezt sajnos egy világjárvány árnyékában kell megtennünk. Nehéz másfél éven vagyunk túl, és nem tagadhatjuk, hogy túl sok volt a veszteség és a próbatétel. Éppen ezért elismerés illet mindenkit, akinek része volt abban, hogy városuk működése, a szolgáltatások és az itt élők ellátása, a gyermekek tanítása folyamatos legyen. Köszönet jár a nyíregyháziaknak, akik szabálykövetőek voltak, és mindenki ott segített, ahol tudott.”

„Szent István munkássága, annak társadalomformáló, tanító és erkölcsnemesítő hatásai nem vitathatóak. Célkitűzése a kereszténység elterjesztésére, diplomáciai és politikai sikerei, a béke megőrzésére irányuló törekvései mind hozzájárultak a sikeres államalapításhoz. Ezekre a szilárd alapokra bátran lehetett építkezni, ezekből a nemzet mindig erőt meríthetett, ez biztosította a magyarság fennmaradását, és sokszor a megpróbáltatások mellett ez nyújtott támaszt az újrakezdéshez, az újraépítéshez is. Amikor hagyatéka előtt tisztelgünk, méltatni kell a Kárpát-medence magyarságának azon nemzedékeit is, akik tovább építették az ő művét, és biztosították ezer esztendő folytonosságát” – méltatta szent királyunkat a városvezető.

diszpolgar 03

Az ünnepségen a hagyományokhoz hűen a történelmi egyházak képviselői megáldották az új kenyeret, majd átadták az idei Inczédy György Életmű-díjakat és a város díszpolgári címét.

„Bár itt születtem, nem tölthettem hosszú évtizedeket szülővárosomban, azonban lélekben és szívben mindig nyíregyházi maradtam” – emelte ki dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter miután átvette és megköszönte a Nyíregyháza díszpolgára címet.

„Megtisztelő és megható számomra ez a kitüntetés. Azt szokták mondani, hogy egy katonának nincsenek meg a gyökerei, hiszen folyton járja az országot, a világot, és mindenütt megpróbál tenni valamit azért a településért, ahol éppen szolgál. Felfigyeltem a város jelmondatára, miszerint Nyíregyháza többet ad, ezzel pedig egyetértek, hiszen mindannyiunknak annyit adott ez a város és az ország, amennyit soha nem tudunk visszaadni. Amikor Szent István királyról beszélünk, az államalapításról és a nemzetünkről, akkor látni és érezni kell, hogy elődeinkhez hasonlóan nekünk is tenni kell a hazánkért, mert ez a dolgunk és kötelességünk” – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

Forrás: szon.hu