Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Caj Jing-ven: Tajvan megerősíti katonai kapcsolatait az Egyesült Államokkal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. február 23. 16:30

Tajvan megerősíti katonai kapcsolatait az Egyesült Államokkal, hogy megfékezze „a tekintélyelvűség terjeszkedését” – jelentette be február 21-én Caj Jing-ven elnök.

A politikus erről a szigetállam fővárosába, Tajpejbe látogató amerikai törvényhozókkal folytatott találkozón beszélt. Hangsúlyozta, hogy Tajvan még aktívabban fog együttműködni az Egyesült Államokkal és más demokratikus partnerekkel az olyan nemzetközi kihívások kezelése érdekében, mint az „autoriter terjeszkedés” és az éghajlatváltozás.

A Financial Times című brit lap azt írta, hogy az amerikai törvényhozók látogatása azt követően történt, hogy pénteken Tajvanra érkezett Michael Chase amerikai a védelmi miniszterhelyettes, aki a Kínával való kapcsolatokért felelős.

Az elmúlt években az amerikai tisztviselők több tajvani útja is kiváltotta Peking haragját. Kína saját területeként tekint Tajvanra annak ellenére, hogy a kínai kommunisták polgárháborús győzelme, 1949 óta a szigetnek önálló kormánya van. A Peking és Tajpej közötti feszültségek jelentősen fokozódtak azt követően, hogy Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház akkori elnöke tavaly augusztusban Tajpejbe utazott. Kínai harci repülőgépek mindemellett rendszeresen megsértik a sziget légvédelmi övezetét.