Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Éleslövészeten a leendő altisztek

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2021. április 27. 8:41

Éleslövészeteken vettek részt a lövész altiszti szakmai tanfolyam hallgatói április végén, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár dóci lőterén.

éleslövészet_ (8)

A lövész altiszti szakmai tanfolyam az Acélkocka elnevezésű, öt lépcsőből álló altiszti képzési rendszer második moduljának a része, ahol a jövő rajparancsnokait és helyetteseit képzik. A Magyar Honvédség – altisztképzését tekintve – legnagyobb létszámú szakmai tanfolyamán jelenleg harminchatan vesznek részt, közülük tizenöten a polgári életből érkeztek a képzésre, míg a többiek már korábban is a Magyar Honvédség kötelékébe tartoztak.

A márciusban megkezdett, több mint négy hónapos tanfolyam kiképzői a hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalj tapasztalt katonái, akik minden tudásukat átadják a jövő altisztjeinek.

éleslövészet_ (6)

Az elmúlt időszakban az elméleti szakképzések és foglalkozások zajlottak, amelyeken a résztvevők - többek között - elsajátították a fegyverzettechnikai, harcászati, illetve a harcjárművekkel kapcsolatos ismereteket. A gyakorlati rész már egy héttel ezelőtt, a felderítő képzéssel megkezdődött.

Taskovics Tibor törzszászlós, a szakmai képzés vezetőjeként elmondta: a lövész Acélkocka képzési rendszer jelenlegi fázisában a katonák a lövész rajoknál rendszeresített összes fegyverrel végrehajtották a lőgyakorlatokat, így ők is képesek az eszközök kezelésére. „A lövészeti eredmények kiválóak, az új fegyverek beszabályozását is megértették a tanfolyam résztvevői. A fiatalabb katonák közül néhányan még nem olyan magabiztosan kezelik a fegyvereket, mint idősebb társaik, de ők is folyamatosan és gyorsan fejlődnek” – hangsúlyozta a törzszászlós.

A képzés a raj szintű összekovácsolásokkal folytatódik, ahol a résztvevők gyakorlatban is elsajátítják majd a rajparancsnoki és helyettesi feladatokat.