Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elfogynak a harci gépek a brit repülőgép-hordozókról

Szöveg: Háború Művészete |  2008. április 8. 9:30

Az iraki és az afganisztáni hadműveletek, valamint a költségvetési megszorítások eredményeképpen a brit haditengerészet (Royal Navy) már csak árnyéka korábbi önmagának…

Jó példa erre, hogy a kis méretű Invincible-osztályú hordozókon – melyeket direkt a Harrier típushoz fejlesztettek ki – csak negyed annyi, ilyen típusú harci gép állomásozik, mint amennyit normális esetben a fedélzetükre vehetnének.

Az Invincible-osztályú repülőgép-hordozókon korábban Sea Harrierek szolgáltak (minden hajón általában 8-9 darab), ezeket azonban kivonták a szolgálatból, helyüket pedig a Harrier Gr.9-esek vették át. A RAF és a Royal Navy megmaradt Harrier harci gépeit és a típusra kiképzett állományt összevonták.

A frontokon való leterheltség és a szűkös költségvetés miatt azonban most már ott tart a helyzet, hogy mindössze négy (!) vadász-bombázó jut egy-egy hordozóra.
A Royal Navy ugyan megrendelt két új, modern, az eddigieknél lényegesen nagyobb méretű hordozót a meglévő három, Invincible-osztályú egység leváltására, ezek azonban majd csak a következő évtized második felében állnak majd szolgálatba.

A fedélzetükről már az amerikai, ötödik generációs F-35-ösök C változatú példányai üzemelnek majd, de amíg ezek nem kerülnek leszállításra, addig a csökkenő számú Harriereknek kellene megoldaniuk a flotta légvédelmét és a csapásmérő képesség biztosítását a különféle bevetéseken. Ez – elnézve a jelenlegi helyzetet – nem lesz egyszerű feladat…