Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évértékelő és feladatszabó értekezlet a rakétaezrednél

Szöveg: Csekei Judit százados | Fotó: a szerző felvételei |  2021. április 30. 9:58

Idén is elérkezett az összegzés, az értékelés és a feladatszabás ideje a Magyar Honvédség alakulatainak életében. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél Könczöl Ferenc ezredes – a járványügyi helyzet miatt szűk, védett-oltott vezetői körben – értékelte az elmúlt évet, majd meghatározta a légvédelmi rakétások elé kitűzött idei feladatokat április 28-án, szerdán.

Győr_értekezlet (11)

A tavalyi évet elsősorban a koronavírus okozta veszélyhelyzetből adódó feladatok ellátása, a Közös Akarat feladatban történő részvétel, valamint a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program alakulatot érintő projektjei határozták meg, melyek jellemzően a 2021-es évet is nagyban befolyásolják. Könczöl ezredes részletesen áttekintette és értékelte a 2020-ban végrehajtott feladatokat, majd megfogalmazta az idei évre vonatkozó elvárásokat, a tevékenység fő irányait, prioritásait.

Már hagyomány, hogy az értékelő-feladatszabó értekezleten adják át „Az alakulat katonája” elismerést. A rakétaezred parancsnoka által alapított kitüntető címet huzamos időn át végzett, átlagon felüli teljesítmény elismeréseként lehet kiérdemelni. Idén a díjat Kolozsi Tamás alezredes, a légvédelmi rakéta műveleti központ parancsnoka vehette át az elmúlt év során végzett kiemelkedő munkája, valamit a haderőfejlesztés keretében beszerzésre kerülő Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ (SAMOC) fogadásának előkészítése érdekében kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként. 2020-ban kiemelkedő és folyamatosan magasszintű, áldozatos munkája, valamint a folyó kiképzési rendezvények tervezése, szervezése, illetve a képességfejlesztések biztosítása érdekében végzett tevékenysége elismeréséül az „Év szervezeti egysége” az ezred kiképzési főnöksége lett.

Győr_értekezlet (9)

A honvéd egészségügyben 2021. március elsején életbe lépett strukturális átalakítás eredményeként a katonai szervezetből történő kiválás kapcsán Könczöl ezredes emléktárgyat adományozott az Egészségügyi Központ állománya részére az ezred kötelékében mindeddig végzett közös szolgálat elismeréseként.

Az értekezleten kinevezéseket és előléptetéseket is ismertettek.

Győr_értekezlet (8)

A COVID 19 járványügyi veszélyhelyzet során a rendőrség tevékenységének támogatása, a közbiztonság erősítése, valamint a közrendvédelmi feladatok eredményesebb ellátása érdekében végzett példamutató szolgálatellátásáért Váczi Attila ezredes, a Győri Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjének javaslatára, Könczöl ezredes elismerést adott át Magyarvári Csaba főtörzsőrmesternek és Horváth Tamás törzsőrmesternek.