Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyveres támadások Burkina Fasóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. november 23. 19:07

Két fegyveres támadásban, amelyet feltételezhetően dzsihadisták követtek el, legalább 14 ember halt meg az utóbbi napokban Burkina Fasóban – közölték helyi biztonsági források.

A tájékoztatás szerint november 21-én, hétfőn az ország nyugati részén fekvő Safi falun ütöttek rajta fegyveresek. A támadás nyolc halálos áldozata egy helyi polgári milícia tagja volt. A másik támadás, amely hat életet követelt, Markoye közelében történt. Az egyik áldozat rokona elmondta, hogy a fegyveresek három fiatalt raboltak el, akiket később holtan találtak. A fegyveresek a Markoye felé vezető úton csaptak le, ahol több embert kifosztottak és járműveket is elvittek.

A dzsihadista csoportok a Száhel övezetben található, 21 millió lakosú Burkina Fasóban 2015 óta számos támadást hajtottak végre. A fegyveres csoportok közül néhányan az Iszlám Állam terrorszervezettel és az al-Kaidával is kapcsolatban állnak. A konfliktusok több ezer katona és civil életét követelték, és kétmillió ember kényszerült lakóhelye elhagyására.

Burkina Faso új kormánya októberben lépett hivatalba. Ibrahim Traoré, az ország 2024-ig kinevezett átmeneti elnöke egyebek között arra hivatkozva buktatta meg elődjét, Paul-Henri Sandaogo Damibát, aki januárban szintén puccsal került hatalomra, hogy nem tett eleget a terrorizmus ellen. Traoré ezért októberben mozgósításba kezdett, mint mondta, a polgári lakosságból toborzott 50 ezer fővel akarja visszaszerezni a dzsihadista terroristák által elfoglalt területeket. Traoré azt is vállalta, hogy az ország 2024 júliusáig visszatér a polgári kormányzáshoz.