Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyverkezne a francia védelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 24. 20:43

Európa annyira elhanyagolja a katonai képességek fejlesztését, hogy egyre inkább ,,gyámság” alá kerül, és fél évszázad múlva már nem játékos, hanem pattogó labda lesz a kínaiak és az amerikaiak uralta globális játéktéren – ostorozta az uniós partnereket pénteken a belgiumi Gentben Hervé Morin francia védelmi miniszter.

Morin az EU-országok védelmi minisztereinek kötetlen találkozóján vett részt, és e rendezvény közben nyilatkozott újságíróknak. „A világ összes országa fegyverkezik. És az európaiak, akiknek már a válság előtt is rendkívül gyenge volt a (katonai) költségvetésük, további államháztartási takarékoskodást terveznek" – mondta a francia miniszter.
CímkékKAIA