Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fogolycsere zárja le az örmény-azeri konfliktust

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. december 15. 15:04

December 14-én, hétfőn megkezdődött a fogolycsere Azerbajdzsán és Örményország között a hegyi-karabahi konfliktus nyomán – közölte a hadifoglyokkal, túszokkal és nyomtalanul eltűntekkel foglalkozó azeri állami bizottság.

„A nemzetközi szervezetek, illetve az orosz békefenntartó erők parancsnokságának részvételével tartott megbeszélések eredményeképpen megállapodás született az örmény féllel a hadifoglyok és túszok kicseréléséről a mindenkit mindenkire elv alapján”, és ez december 14-én meg is kezdődött – derül ki a testület közleményéből. A tájékoztatás szerint már hétfőn hadifoglyok és 2014 óta fogva tartott azeri állampolgárok érkeztek repülőn Bakuba, akik a koronavírus járványa miatt elrendelt karantént követően találkozhatnak ismét családjaikkal. A bizottság közölte azt is, hogy Azerbajdzsán az emberiesség alapelveit követve elkötelezett a fogolycsere, illetve az elesett katonák holttesteinek kicserélése mellett.

Artak Beglarján, a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah ombudsmanja december 2-án arról számolt be, hogy legalább hatvan karabahi katona van azeri hadifogságban, és csaknem negyven civil is az azeri erők őrizetébe került, illetve eltűnt. Az azeri foglyok számát nem tudni.

Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, és azóta újra és újra fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azeriek között. A térségben idén szeptember 27-én újultak ki ismét a harcok. Azerbajdzsán elhatározta, hogy fegyverrel szerzi vissza az enklávét, és sikerült jelentős területeket visszafoglalnia. A karabahi hatóságok szerint több mint 1740 katonájuk esett el a harcokban. Azerbajdzsán nem közölte saját katonai veszteségeit.

Nikol Pasinján örmény miniszterelnök, Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő november 9-én állapodott meg a tűzszünetről. A megállapodás értelmében a szemben álló felek az általuk elfoglalt állásokban maradtak, a tűzszüneti vonal térségébe és az öt kilométer széles, Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő lacini folyosó területére orosz békefenntartókat vezényeltek.