Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Füst a víz felett - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2021. október 13. 9:46

A koronavírus-járvány miatti egyéves kihagyást követően idén ismét együtt gyakorlatoztak a szerb és a magyar hadihajósok. A közös, immár tizedik alkalommal megtartott kiképzés helyszíne ezúttal Szerbia, közelebbről a Titel városa melletti Tisza-szakasz volt.

MH_2021_10_borito

Az Iron Cat (Vasmacska) elnevezésű hadihajós gyakorlatot 2011-ben rendezték meg először; akkor Szerbia adott otthont az eseménynek, akárcsak a legutóbbi, 2019-es erőpróbának. A múlt esztendőben a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg, az idén azonban ismét találkoztak a két nemzet katonái, hogy közösen hajtsanak végre manővereket a Tisza szerbiai szakaszán.

A kiképzésen magyar részről az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hadihajós alosztálya vett részt, a korábbiaknál nagyobb létszámú csapattal. Szilágyi Zsolt ezredes, az alakulat parancsnoka ezzel összefüggésben elmondta: megszokott, hogy évről évre mind összetettebb feladatokat oldanak meg a résztvevők. Ez idén sem történt másképp, hiszen a gyakorlatok történetében most először nemcsak az úszó egységek személyzeteire vártak kihívások, hanem az újonnan felállított szerb–magyar törzselemre is, melynek irányítása alatt állt az angol nyelven kommunikáló, zászlóaljnyi erőt képviselő többnemzeti taktikai csoport három harccsoportja.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin október 15-én megjelenő számában!)