Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyerekek uralták a laktanyát

Szöveg: Törőcsik Krisztina |  2012. június 10. 9:10

Ismét kitárta kapuit a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyája: a városi és a környékbeli óvodákból és iskolákból érkeztek gyerekcsoportok június 4–8. között a kaszárnyába. Az érdeklődőket színes programok várták.

1595937082
Tavaly hatalmas siker volt, így az alakulat vezetése úgy döntött: idén is megrendezi a Nyitott Kapuk Hete elnevezésű programsorozatot Győrben. A légvédelmi rakétaezred laktanyájában öt napon keresztül a gyerekeké volt a főszerep: felváltva érkeztek kicsik és nagyok.

Egymás után álltak meg a buszok a laktanya előtt, ahol a járművekről leszálló gyerekekre már a kapunál játékos feladat várt, hiszen csak az a csoport léphette át a sorompó vonalát, amelyik jó hangosan és egyszerre tudta mondani az őket fogadó katonáknak, hogy „Erőt! Egészséget!".

A laktanyában a gyerekek és az őket kísérő pedagógusok megismerkedhettek az ezred történetével, a régmúlt időkben használt technikai eszközökkel. Hallhattak Borbáláról, a tüzérek védőszentjéről és Kőrösi Sándor főhadnagyról, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc idején tett tanúbizonyságot bátorságáról.

1595937082
A látogatókra rengeteg szabadtéri program várt: paintball- és airsoft-lövészet, kézigránátdobás, valamint kipróbálhatták a repülőgép- és az IGLA-rakétaszimulátort is.

A szervezők arra is gondoltak, hogy a gyerkőcök megízleljék az alakiasságot: megtanultak sorakozni, tisztelegni, köszönni és menetelni. Persze azt is megtekinthették, hogy mindezt hogyan csinálják a profik, hiszen a katonák alaki bemutatója is színesítette a programot.

Minden gyerek számára hatalmas élmény volt a statikus bemutató, amelynek során birtokba vehették a technikai eszközöket és próbára tehették a kezelőállomány felkészültségét.

Az ötnapos rendezvényen összesen 41 intézmény 85 csoportja, azaz több mint kétezer gyerek látogatott el a győri laktanyába.

Fotó: Jósvai Árpád törzsőrmester