Éld túl, menekülj, állj ellen és szökj meg!

Ha jobban belegondolunk, például az ivóvíz szerepe menyire átértékelődik, amikor megérezzük a hiányát. Otthonunkban bármikor hozzájuthatunk, a természetben azonban nem feltétlenül elérhető. Szervezetünk kétharmada víz, és ha nem pótoljuk az élethez oly fontos folyadékot, az hamar megmutatkozik mind a fizikai, mind a mentális állapotunkon.

Nem elég a tudás, bizonyos megszerezhető képességek /készségek birtokában lenni, kell még valami plusz, ami az embert átsegíti a lehetetlennek tűnő helyzeteken.

Képesnek lenni törődni a testünkkel, egészségesnek maradni, megőrizni a harcképességünket, és ellátni a sérüléseinket mind-mind fontos akkor, ha csak magunkra számíthatunk. A katonák el vannak látva egy alapvető egészségügyi felszereléssel, amit IFAK-nak hívunk (Individual First Aid Kit-egyéni elsősegély készlet). A készlet kisebb traumák ellátására elegendő, de tartalma véges. Ezért a katonáknak képesnek kell lenniük improvizált eszközökkel is ellátni a sérüléseiket, valamint ismerni a természetben fellelhető növényeket és azok gyógyhatását. Erre jó példa a második világháború alatt a maláj dzsungelben rekedt szövetséges pilóták esete, akik szinte kivétel nélkül szenvedtek a dzsungelláztól és a helyi bennszülöttek kinin vizet itattak velük, ami sokuk életét megmentette.

A pszichikai egészség talán még fontosabb, mint a fizikai. Megőrizni józan ítélőképességünket, helyes döntéseket hozni kritikus helyzetben, vagy csak akár nem okozni saját magunknak nagyobb kárt, sorsdöntő lehet. Jó példa erre Mauro Prosperi esete, aki egy forró szaharai futóversenyen Marokkóban eltévedt. Kétségbeesésében biztosra vette a halált, ezért inkább öngyilkossági kísérletet hajtott végre, felvágta az ereit. A hőség okozta dehidratáció miatt azonban a vére azonnal megalvadt, nem tudott elvérezni. Végül élve úszta meg az esetet.

Az élni akarás a kulcsa az épségben való hazajutásnak. Hinni magunkban, bízni az elsajátított tudásunkban, a képzettségünkben, mind esszenciális. Ezek mellett fontos, hogy megőrizzük a pozitív gondolkodásunkat. Legyenek olyan dolgok, emlékek, amik reményt adnak még akkor is, amikor fogságba esik valaki és kínzásnak, vallatásnak vetik alá, hogy mindig van lehetőség a szökésre, menekülésre. Az életben maradás mindennél fontosabb, hogy elérjük a végső célunkat, ami katonaként nem más, mint a baráti erőkhöz való mihamarabbi visszatérés anélkül, hogy fogságba esnénk, és bármiféle segítséget nyújtanánk az ellenségnek.

És itt jön a képbe a katonákra leselkedő legnagyobb veszélyforrás: az ellenség. Addig, amíg zavartalanul tudunk a túlélés alapfeladataira koncentrálni, a tűzgyújtás, a menedéképítés, vagy éppen a víz és élelemszerzés nem is olyan lehetetlen feladat. Amint azonban a fogság, a kínzás elkerülése érdekében kell menekülnünk, ezeknek az egyszerűnek tűnő feladatoknak is exponenciálisan megnő a nehézsége. Ezért is rendkívül fontos a túlélő technikák készségszintű begyakorlása békekörülmények között. Emellett a valóságot megközelítő legalább hetvenkétórás menekülési gyakorlat önbizalmat kell adjon az állománynak, hogy legyen a helyzet bármilyen reménytelen, mindig képesek lesznek megtalálni a megoldást, és jó fizikai és mentális állapotban, méltóságukat megőrizve hazatérni a szeretteikhez.