Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Halott katona nevén bujkált Karadzsics

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. július 24. 18:16

Egy orvlövész végzett Szarajevóban 1993-ban azzal a katonával, akinek a nevén bújkált Radovan Karadzic. A szerb sajtó emlékeztet arra, hogy a június elején elfogott Stojan Zupljanin is egy halott nevén élt, és az ő igazolványát is a Vajdaságban állították ki. Karadzic állítólag kolostorokban bújkált, mielőtt tíz éve megkapta volna új személyazonosságát.

Egy 15 éve, a boszniai háború idején megölt katona neve alatt bujkált Belgrádban a hétfőn elfogott Radovan Karadzic, volt boszniai szerb elnök. Iratait pedig tíz éve a szerémségi Ruma városában állították ki számára – írta csütörtökön a több belgrádi napilap.

A lapok – a nyomozó szervekhez közel álló forrásokra hivatkozva – egybehangzóan állítják, hogy a Hágában háborús bűnökkel vádolt szökevény a Szarajevóban 1993-ban, 39 éves korában orvlövészek által megölt megölt Dragan Dabic nevét vette fel.

A belgrádi újságok emlékeztetnek arra, hogy egy másik hágai vádlott, Stojan Zupljanin – akit június 11-én tartóztattak le Pancsován (Pancevo) – ugyancsak egy elhunyt személy, Branislav Vukadin nevére kiállított személyi igazolvánnyal bujkált. Elfogása után Zupljanin váltig azt állította, hogy ő nem az, akit keresnek, de végül DNS-vizsgálattal azonosították.

A Danas című lap szerint a rendőrség azt gyanítja, hogy ugyanaz a támogatói hálózat juttatta hozzá Zupljanint a hamis papírokhoz, amelyik Karadzic hamis igazolványát is kiállította.

A személyi igazolvány igényléséhez szükség van anyakönyvi kivonatra, illetve a szerb állampolgárságot igazoló dokumentumra is. Mivel mind Zupljanin, mind Karadzic a Vajdaság területén jutott hozzá hamis papírjaihoz, a tartományi parlament nemzetbiztonsági bizottsága részletes magyarázatot kíván kérni a történtekre az illetékes hatóságoktól.

Vladimir Vukcevic, a háborús perekben eljáró belgrádi különbíróság ügyésze a Vecerjne Novosti című napilapnak azt mondta, hogy Karadzic nyilvánvalóan akkor vette fel új identitását, amikor “az ő párttársai voltak hatalmon a boszniai Szerb Köztársaságban, és Szerbiában is kedvező volt ehhez a légkör".

A Politikai című napilap tudomása szerint a hágai Nemzetközi Törvényszékért felelős akciócsoport olyan információk birtokában jutott, hogy a “boszniai mészáros" előzőleg szerbiai kolostorokban rejtőzködött.

A Blic viszont internetes oldalán emlékeztet arra: sokáig tartották magukat a Vajdaságban olyan híresztelések, hogy a másik, igencsak keresett hágai szökevény, Ratko Mladic volt boszniai hadseregparancsnok gyakori vendége volt a Fruska Gora-i kolostoroknak a Szerémségben. Két évvel ezelőtt Mladic állítólag a Ravanica kolostorban járt, és a Blicet informáló források nem zárják ki, hogy Karadzic és Mladic akkoriban néhányszor találkozott is egymással itt.

A Danas megszólaltatja Karadzic ügyvédjét, Svetozar Vujacicot, aki szerint védence rendkívül jó lelki állapotnak örvend, leborotválta már a szakállát és lenyírta hosszú haját, így most úgy néz ki, mint 13 éve, mielőtt illegalitásba vonult.

A Slobodna Dalmacija című horvát lap közben azzal az értesüléssel rukkolt elő, hogy hamis okmányaival Karadzic 2006-ban Split környékén nyaralt, és azt tervezte, hogy idén is a horvát tengerparon vakációzik. A napilap szerint az álnevén, Dabicként nyaraló Karadzic tíz napra bérelt egy apartmant Ciovo szigetén. A tulajdonosok most felismerték a fotóról néhány éve náluk járt vendéget, és a vendégkönyben is megtalálták a Dragan Dabic nevet.