Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A jelenben kell megálmodni a jövőt”

Szöveg: honvedelem.hu / bocskaidandar.hu |  2013. október 31. 16:24

A napokban szalagavatót tartott az ország egyetlen katonai középiskolája, a debreceni Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium.

A Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium idén Debrecen egyik legpatinásabb és leghíresebb épületében, az Arany Bika Szálloda Bartók termében ünnepelte szalagtűző ünnepségét. A két búcsúzó osztályt, szüleiket és tanáraikat megtisztelte jelenlétével Siposs Ernő Péter dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnöke, Takács Attila ezredes, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, Nagy Zoltán alezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ parancsnoka, valamint a Magyar Honvédség számos tisztje és altisztje.

1595962247
A végzősök egy csoportja

Magyarország egyetlen katonai középiskolájában a 2010/2011-es tanévtől kezdődően választható a katonai alapismeretek tantárgy, idén augusztus 1-je óta pedig a Honvédelmi Minisztérium a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium fenntartója. A katonai oktatásba az elmúlt évek, hónapok alatt szinte valamennyi diák bekapcsolódott.

Az idei szalagavató két okból is különleges volt. Egyrészt a katonai alapismeretek tantárgy 2010-es bevezetését követően idén kaptak először szalagot azok a tanulók, akik a 9. évfolyamon felvették a tantárgyat. Másrészt az augusztus 1-jei fenntartóváltást követően honvéd szakközépiskolaként ez volt az első szalagavató.

1595962248
Először kaptak szalagot a KatonaSulisok

Berkecz Gábor, a szakközépiskola igazgatója beszédében kiemelte a szalagavatón részt vevő katonasulis diákok munkáját, hiszen ők voltak azok, akik a gyakorlati oktatásban is bebizonyították: van létjogosultsága és kiemelten fontos a középfokú honvéd szakközépiskolai képzés. A diákok felelősségteljes munkájukkal, önzetlen lelkesedésükkel jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az iskola a Honvédelmi Minisztérium fenntartásába kerülhetett.

Az igazgató megköszönte a Honvédelmi Minisztérium és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vezetésének, személyi állományának a támogatását, a nevelőtestület és a szülők munkáját.

Erre az alkalomra a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Vargha Tamás levelet küldött a végzős diákoknak, amelyben ezekkel a szavakkal a jövőre készítette fel a tanulókat:
„Ma, a jelenben kell megálmodni, megtervezni, előkészíteni a jövőt. A jövőt, ami út és cél. Út, amelyen járva folytonosan választani kell a jó és a rossz között, és értékorientált cél, aminek eléréséért küzdünk egész életünkben."

1595962248
Takács Attila ezredes (balra), Siposs Ernő Péter dandártábornok (középen) és Berkecz Gábor (jobbra)

Fotó: Bán Attila főtörzsőrmester