Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A legmodernebb technológiával látták el az új helikoptereket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. július 6. 13:55

A H145M típusú helikopter a kor legmodernebb technológiájával van felszerelve, s például a legjobb rádiós berendezést, és a legerősebb hajtóművet kapta – mondta Koller József dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A dandártábornok elmondta: a kollégái és ő maga is kipróbálták az új helikoptereket, és végül ezek a tapasztalatok is sokat nyomtak a latba a gépek kiválasztásánál. A H145M hatezer méteren is képes repülni, ami ritkaságnak számít a helikopterek között, a sebessége 270 kilométer per óra, és 1600 kilogrammnyi terhet tud felemelni. A civil társaiknál jóval ellenállóbb katonai gépeket természetesen fegyverzettel lehet ellátni – fűzte hozzá.      

A dandártábornok kitért arra is, hogy a szakemberek nagy elégedettséggel fogadták a helikoptereket. “Megmondom őszintén, a helikopterbázison az elmúlt napokban még több mosolygós arcot láttam, mint eddig, hiszen mindenki tudja, hogy ezzel a helikopterrel még jobban ki tudjuk teljesíteni azokat a képességeket, amelyekre szüksége van az egész országnak" – fogalmazott a parancsnok. Kérdésre elmondta azt is, bízik benne, hogy 2019 második felében már a szolnoki bázis betonját “koptathatják".

1599190096
Szénási Jenő ezredes, a HM Légierő Hadfelszerelési Rendszerek Fejlesztési Osztályának vezetője elmondta: hosszú és aprólékos folyamat előzte meg a helikopterek kiválasztását; még 2010 elején született döntés, hogy új katonai helikopterekre van szükség. Végül 2018-ra valósulhatott meg – a Zrínyi haderőfejlesztési programnak köszönhetően – a beszerzés. A szerződés része a kiképzés is, a légierő 50 pilótáját készítik majd fel az új helikopterek kezelésére.

Lépcsőzetes kifizetéssel, összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak az új honvédségi helikopterek beszerzésére – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán hétfő este. A honvédség 20 helikoptert vásárol az Airbustól.

Fotó: airbus.com