Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A magyar-cseh együttműködés további lehetőségei a katonai felsőoktatás terén

Szöveg: Szilágyi Tibor alezredes | Fotó: a szerző felvételei |  2019. december 10. 8:08

Kétnapos szakértői találkozóval fogadta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara a cseh Védelmi Egyetem Biztonsági és Katonastratégiai Tanulmányok Központjának kéttagú küldöttségét december 3-4-én.

1596073325

A megbeszélések középpontjában a tisztképzést folytató nemzeti intézmények szervezeti, módszertani és tartalmi sajátosságainak és lehetőségeinek áttekintése mellett a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztésének irányai és területei álltak.

A szakértői egyeztetést megelőzően dr. Pohl Árpád dandártábornok, a kar dékánja rövid bemutatkozó látogatáson a hivatalában fogadta Martin Botik ezredest és Tomás Spok ezredest.  Pohl dandártábornok beszélt a magyar-cseh katonai oktatási együttműködés múltjáról és egyre intenzívebbé váló jelenéről, majd kiemelte, hogy a hasonló történelmi tapasztalatok, a két ország NATO és EU-s tagsága, valamint a felek kiemelt politikai támogatását élvező V4 együttműködés predesztinálja országainkat arra, hogy a szövetségi és regionális szintű stratégiai együttműködés biztosította kereteket további kölcsönösen előnyös, intézményközi kétoldalú programokkal töltsük meg. Hangsúlyozta: bár a történelmi múlt és a regionális adottságok okán számos közös vonása van országaink katonai felsőoktatást folytató intézményeinek, a nemzeti sajátosságok, valamint haderőinket jellemző szervezeti és technikai különbségek arra sarkalnak bennünket, hogy az együttműködés további irányai és területei beazonosítása, majd azok megvalósítása során a fokozatos, lépésről-lépésre való megközelítést alkalmazzuk.

A tisztképzésről szóló tájékoztatókat követően, a felek a katonai felsővezetői (vezérkari) képzést, valamint a hadműveleti ismereteket nyújtó képzési formákat jelölték meg az együttműködés további lehetséges területeiként. Megállapították, hogy a tancsoportok ismeretbővítő célú kölcsönös látogatásai, valamint az egymás kiemelt rendezvényein való részvétel lehetnek azok a rövid távon beazonosítható és azonnal hasznot termelő együttműködési területek, melyek egyúttal megalapozhatják az olyan hosszú távra szóló együttműködések melletti elköteleződéseket, mint amit egy két- és többoldalú tanévvégi zárógyakorlat megszervezése és lebonyolítása jelent.