Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A magyar katona büszke a múltjára”

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Rácz Tünde |  2020. június 26. 17:18

Szent László királyra, a magyar lövészkatonák védőszentjére emlékeztek a székesfehérvári Prohászka ligetben június 26-án, pénteken. A Magyar Honvédség Parancsnokságát Sándor Zsolt vezérőrnagy, a törzsfőnök műveleti helyettese képviselte, a rendezvényen beszédet mondott Spányi Antal megyéspüspök is.

1596081311

A szent király és családja nemcsak Székesfehérváron, de a magyarság kollektív emlékezetében is él. A lovagkirály dicsőséges hadicselekedetei, vitézi eredményei, gyors és helyes helyzetfelismerése, emberi nagysága a mai kor katonái számára is követendő példa. Nem véletlen, hogy az Árpád-házi király a Magyar Honvédség történelmével egyidős lövész fegyvernem védőszentje. A lovagkirály Szentté avatását III. Béla kezdeményezte halála után 100 évvel.

A hagyományoknak megfelelően Szent László emléke előtt a Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP), a Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár és Fejér megye Önkormányzata, valamint a helyőrségben szolgáló rendvédelmi szervek és a honvédelem ügyét támogató civil szervezetek képviselői közösen tisztelegtek.

1596081312

A székesfehérvári Prohászka liget több mint két évtizede ad otthon a megemlékezésnek. A katonaváros belvárosában húzódó park ékessége Szent László király mellszobra, ahol a történelmi zászlók bevonulása után a lovagkirályra elsőként Sándor Zsolt vezérőrnagy, az MHP törzsfőnökének műveleti helyettese emlékezett.

„Szent László királyunk a katonai erények, a lovagiasság és vitézség, a bátorság, a leleményesség, a határozott célratörés és a győzni akarás, a hazáért való áldozatvállalás megtestesítője, a katonanép példaképe volt a múltban és maradt napjainkra is" – fogalmazott a vezérőrnagy. Sándor Zsolt hozzátette: a magyar katona büszke a múltjára és elhivatott a jövőjével kapcsolatban. „Szent László király a hazáért vívott harcai során példát mutatott hazaszeretetből, áldozatkészségből és elkötelezettségből. Olyan értékek ezek, amelyek a jelen kor katonái számára is követendőek. A magyar katonák mindennapjait ezek az értékek kell, hogy a jövőben is meghatározzák" – hangsúlyozta Sándor vezérőrnagy.

1596081313

„Nagy király volt, aki rendet teremtett, utat mutatott, aki tudott előre nézni és biztos jövőt mutatni – nemcsak a magyarságnak, a Magyar Királyságnak, hanem valójában Európa népeinek is. A nagyok példájukkal valamit örök érvénnyel tanítanak. Szent László tanítása is örökérvényű igazságok hordozója, amelyeket minden kor embere a maga életében kell, hogy fölismerjen, megtaláljon, és azokat a valóságban, a napjaiban valóra is váltsa" – fogalmazott beszédében Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyéspüspöke.

A beszédeket követően katonai tiszteletadás mellett koszorúzással folytatódott a megemlékezés; Szent László király mellszobránál több szervezet is lerótta tiszteletét.

GALÉRIA