Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amikor adunk, valójában kapunk

Szöveg: Markovics Zita főhadnagy | Fotó: MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred |  2019. szeptember 9. 10:55

Ez a gödi Boldogságcseppek Alapítvány jelmondata, amely számára adományokat gyűjtöttek az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred (MH 1. HTHE) katonái.

1596067676

A nem használt játékokat, könyveket, ruhákat, egyéb tárgyakat –  amelyeket az ezred katonái az elmúlt hetekben gyűjtöttek és rendszereztek – Szilágyi Zsolt Lajos ezredes, parancsnok és Lengyel László alezredes, törzsfőnök adta át Felsőgödön.

Az alapítvány telephelyén nagy szeretettel fogadták a katonákat és hálás szívvel mondtak köszönetet az alakulat minden tagjának.

Az öt évvel ezelőtt alakult karitatív szervezet rászoruló családoknak, időseknek, mozgáskorlátozottaknak és fogyatékossággal élőknek segít, elsősorban Göd és Őrbottyán közelében. Kiss Mónika alelnök elmondta: negyven szervezettel és csaknem harminc településsel tartják a kapcsolatot, tehát tevékenységük az eredeti tervektől eltérően kibővült, hiszen már nem csak a helyieken tudnak segíteni.

Szőke Kriszta, az alapítvány elnöke egy garázsvásárral indította el a kezdeményezést, ami mára kinőtte magát. „A környéken mindenki tudja, mikor lehet behozni az adományokat, mikor lehet próbálni a ruhákat, cipőket, sokan már célirányosan helyezik el raktárunkban a tartós élelmiszert olyan csoportoknak, családoknak, amelyekről tudják, hogy élethelyzetükből adódóan szükségük van rá" – mesélte az alelnök.

1596067676

Az átadáson Váczi Edit hitoktató, a szervezet önkéntes tagja úgy fogalmazott: „Katalizátorként működünk, egyre több ember bizalmát nyerjük el, egyre többen fordulnak hozzánk, hogy juttassunk el különböző dolgokat rászorulóknak. A nálunk dolgozó önkéntesek adott esetben maguk is lehetnek rászorulók, akik itt találnak egy családot, egy közösséget."

Az adomány átadásakor Szilágyi Zsolt Lajos ezredes kifejtette milyen büszke  katonáira, hiszen a mindennapi tűzszerész, hadihajós vagy egyéb szakterületen végzett munka mellett jótékonyságra is fordítanak időt és energiát. A parancsnok a beszélgetés során igyekezett bemutatni a katonai élet jellemzőit a civil szervezet tagjainak, akik saját elmondásuk szerint még sosem voltak katonák között, nem is tudták, hogy milyen tulajdonságok jellemezhetnek egy egyenruhást.

Az ezredes – amellett, hogy beszélt az alakulat feladatairól – elmondta milyen fontosnak tartja az ilyen „emberközeli" megnyilvánulásokat a katonák és a civil szervezetek között, mert így egyre több együttműködési lehetőség nyílik meg. Ezután köszönetet mondott Szlivon Judit zászlósnak, az ezred humánszolgálati altisztjének, aki felkarolta a kezdeményezést, gyűjtötte és rendszerezte az adományokat, kapcsolatot tartott a katonákkal és az alapítvány vezetésével, hogy az átadás méltó keretek között történhessen.

1596067676