Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Befejeződött az alapkiképzés Tatán

Szöveg: Kapás Viktor István hadnagy |  2016. november 19. 17:37

Idén harmadik alkalommal rendeztek alapkiképzést Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A tízhetes felkészítés végén összesen 53-an tettek katonai esküt.

1596023425

A dandár alapkiképző századához bevonult katonák a felkészítés során elsajátították a katonai élethez elengedhetetlen alaki fogásokat. Emellett egészségügyi alapismereteket szereztek, a lőkiképzési foglalkozásokon pedig megtanulták a Magyar Honvédségben rendszeresített egyéni lőfegyverek használatát. A harcászaton begyakorolták a különböző terepi mozgásmódokat, a tereptanon pedig a tájékozódást, valamint a térkép és tájoló használatát ismerhették meg. 

1596023425

Mindezek mellett részt vettek még műszaki, híradó, valamint vegyivédelmi foglalkozásokon is.
Az úgynevezett nem háborús műveletek kiképzés során pedig elsajátították az ellenőrző-áteresztő pont létesítésének és üzemeltetésének módjait, illetve az alkalmazható kényszerítőeszközöket.

Az ünnepélyes katonai esküt követően az újoncok alakulataiknál kezdték meg katonai szolgálatukat.

1596023425