Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elszállították a II. kerületben talált repeszgránátot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 25. 6:51

Elszállították a II. kerületben a Cseppkő utca és Pálvölgyi út kereszteződésénél péntek délután talált német repeszgránátot; a területzárást feloldották, a lakók visszatérhettek otthonukba – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje péntek este az MTI-vel.

Várkonyi Melinda elmondta: a 7,5 centiméteres német repeszgránát földmunkálatok közben került elő. A tűzszerészek megvizsgálták, és megállapították, hogy biztonsággal szállítható állapotban van, ezért elszállították és később megsemmisítik.
Korábban a tűzszerészeti vizsgálat idejére a Cseppkő és Pálvölgyi utcákat 150-150 méteres szakaszon lezárták és a közelben lévő lakóházakat kiürítették.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, a kitelepítés 15 házat érintett, 43 ember hagyta el az otthonát a hatástalanítás idejére, három, mozgásában korlátozott embert ideiglenesen a katasztrófavédelem és az önkormányzat által kijelölt Móricz Zsigmond Gimnáziumban helyeztek el.

Címkéktűzszerész