Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Év végi állománygyűlés Székesfehérváron

Szöveg: Vizinger Diána hadnagy |  2016. december 27. 15:48

Év végi állománygyűlést rendeztek december 22-én Székesfehérváron, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél.

A rendezvényen Benda László ezredes, az alakulat parancsnoka köszöntötte az állomány azon tagjait, akik a közelmúltban töltötték be 50. életévüket, és az ezred nevében elbúcsúztatta nyugállományba vonuló Németh József közalkalmazottat. Németh József 1978 óta dolgozott a honvédségnél mint főtechnikus. Nevéhez kapcsolódik az NSZVT géppuska fegyverállványának tervezése és legyártása. A Németh-féle fegyverállványokból több Afganisztánban is használatban volt. Munkássága során több kitüntetést is átvehetett.

1596025265

Benda ezredes beszésében köszönetét fejezte ki azon hivatásos és szerződéses katonák, valamint közalkalmazottak számára, akik az idei évben is sokat dolgoztak azért, hogy az alakulat napi feladatai mellett képes legyen ellátni a határvédelemmel kapcsolatos feladatokat, valamint az MH EUFOR Kontingens 20. váltásának misszió előtti felkészítését.

„Használjuk ki ezt az időszakot a pihenésre szeretteink körében, hiszen a következő esztendőben is kihívásokkal teli feladatok várnak ránk"- mondta a parancsnok.

Fotó: Dánielné Csiszár Nóra