Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Formálódik a hazafias nevelés tartalma és módszertana

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. szeptember 2. 13:40

5225 perc videó, 3182 fénykép, 2400 perc hangfelvétel és számos egyéb interaktív tartalom készül a diákok számára. A nagyszabású projekt célja a hazafias és honvédelmi nevelés területén a 3−18. éves korosztály komplex felkészítése, hiszen a pedagógusok és a diákok körében több éve folytatott kutatások bizonyítják, hogy egyre nagyobb az igény a hazafias és honvédelmi neveléssel kapcsolatos ismeretek megszerzésére.

1595959251

„A hazafias és honvédelmi neveléshez digitális tartalom és módszertan kidolgozása" címet kapta az a tanári értekezlet, melyet a TÁMOP-3.1.2-12/1-2012-0001 projekt keretében a programcsomagok fejlesztésében közreműködő tanárok, intézmények számára tartott a kivitelező SZÁMALK Oktatási és Informatikai Zrt.

Az értekezleten elhangzott: a fejlesztők célja, hogy a Nemzeti Alaptantervben megfogalmazott elvárások és a kerettantervekben lévő tartalmak elmélyítéséhez nyolc programcsomagból álló kiegészítő digitális tananyag készüljön, mely értékalapú ismeretek közvetítésével tiszteletben tartja az ismeretek, készségek, képességek, jártasságok, attitűdök és az erkölcsi rend összhangját, ezzel is hozzájárulva a személyiség kiteljesedéséhez.

1595959252

A programcsomagokhoz készülő anyagokat bemutató dr. Czank László kiemelte: fontos, hogy olyan kulcsszavakhoz, mint például a hazaszeretet, a diákok tudjanak konkrét képeket, fogalmakat, élményeket csatolni. Ezt a célt szolgálják a különböző tantárgyakban (történelem, irodalom, földrajz stb.) megtalálható, a hazafias neveléssel kapcsolatos tananyag csomóponti eseményeihez és személyiségeihez mélyebb és különböző formákban feldolgozott filmek, animációk, előadások.
Az így elkészült anyag öt témakörbe csoportosítva segít a diákoknak összefüggéseiben látni az említett részeket.

Az első témakör híres emberekkel és hétköznapi hősökkel készített interjúkat tartalmaz, amelyek elsősorban a célcsoportok érzelmeire hatnak és példaképeket állítanak eléjük, továbbá a célcsoportok évfolyamaival kerekasztal-beszélgetések készülnek. A második a haza védelmének történetéből a fontosabb eseményeket és a pozitív hősök történeteit dolgozza föl, összhangban a többi tantárgy ismeretanyagával. A harmadik témakör azon emlékhelyek és emlékek történetét mutatja be, amelyek egyrészt országos jelentőségűek, másrészt a helyi közösségek életében fontos szerepet játszanak. A negyedik témakör a magyar nemzeti jelképeket, nemzeti ereklyéket, nemzeti és állami ünnepeinket dolgozza fel, valamint azon évfordulókat mutatja be, amelyek pozitív példaként szolgálhatnak kicsiknek és nagyoknak.
Az ötödik témakör honvédelmünkkel kapcsolatos ismeretanyagot tartalmaz, amelyben komplex tananyag készül Magyarország biztonság- és szövetségi politikájáról, a honvédelmével kapcsolatos szabályzókról, korunk háborúinak jellemzőiről, a Magyar Honvédség feladatairól és felépítéséről.

1595959252

Az öt témakör elkészítésében részt vesznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakemberei is.
Az elkészült digitális tartalmak a SZÁMALK elektronikus oktatási rendszerén keresztül lesznek elérhetőek.

Fotók: a szerző felvételei