Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadszíntérbejárás a várpalotai páncélos ütközet helyszínén

Szöveg: Török Péter százados |  2018. október 1. 14:57

Hadszíntérbejárást tartottak szeptember végén MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái a Bakonyban.

1599194066
1599194067
A hadszíntérbejárás lényege, hogy egy már lezajlott ütközetet vagy harci cselekményt – a meglévő információkat alapul véve, törzsmunka segítségével – kiegészítenek, majd az így elkészült harcászati helyzet alapján az események valós helyszínén lévő magaslati ponton, harcászati tájékoztató segítségével a készítők szemléltetnek.

A mostani alkalom különleges sajátosságát az jelentette, hogy a korábbiaktól eltérően nem a dandár valamelyik helyőrségének vonzáskörzetében, hanem – a Brave Warrior 2018 elnevezésű többnemzeti gyakorlatnak köszönhetően – Várpalota környékén tartották meg a hadszíntérbejárást a bocskaisok. Ráadásul a gyakorlaton részt vevő angol, amerikai, horvát és szlovák katonáknak is lehetőségük nyílt meghallgatni az angol nyelvű előadást.

A második világháború során, a Tavaszi Ébredés hadműveletet követő várpalotai páncélos találkozóütközet felelevenítése mind hadtörténelmi, mind hadtudományi szempontból a lebilincselő történetek és információk kimeríthetetlen táptalaja. További különlegesség, hogy ebben az évben végzett tisztek – Burszán Botond hadnagy és Nagy Szabolcs hadnagy – mutatták be a terepen megtartott harcászati tájékoztatókat, majd az ezt követő hadijátékot. Felkészültségük a nemzetközi hallgatóság elismerését is kivívta.

Az angol nyelven Staff Ride-ként ismert rendezvénysorozat a Várpalotán található világháborús emlékműnél zárult mécsesgyújtással, amelyen részt vett Varga István alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott törzsfőnökhelyettese is.

1599194067
Fotó: Czibere Dániel őrvezető