Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi hétvége a közelharc-kézitusa jegyében

Szöveg: Faragó Fanny |  2019. február 28. 12:15

Honvédelmi hétvégét szervez – a közelharc és kézitusa jegyében – a Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség (MK-KSZ) március 1-3. között, Budapesten, a szervezet Módszertani Központjában.

1599199291
A háromnapos program során előadások, beszélgetések és izgalmas gyakorlatok várják a Honvédelmi Minisztériumban, illetve a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő katonákat, honvédségi alkalmazottakat, a Honvéd Kadét Programban résztvevőket és családtagjaikat. A rendezvényen az MK-KSZ vezetői mellett a különböző stílusok mesterei ismertetik az MMA alaptechnikáit, az eszközös és szükségeszközös önvédelmet, a katonai túlélési technikákat, a távolba ható hidegfegyverek alkalmazási módszereit, valamint az airsoft lövészet rejtelmeit.

A szervezők március 1-jén, pénteken elsősorban a Honvéd Kadét Program diákjait várják a Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség Módszertani Központjába, Budapesten, a Kerepesi út 29/b szám alatt található objektumba.

Az ünnepélyes megnyitó március 2-án, szombaton 10 órakor kezdődik, a vasárnapi program pedig, a családtagok és hozzátartozók számára tart meglepetéseket.

Aki kedvet érez a részvételre Kalina Biankától kaphat bővebb felvilágosítást a  +36-20-966-8818 -as telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen.