Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi tábor harmadszor

Szöveg: Löbl Eszter |  2018. október 26. 10:24

Idén harmadik alkalommal szerveztek honvédelmi tábort Kaposváron, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednél.

1599195127
Tizenhat fiatal költözött be pénteken a laktanyába, hogy változatos programokon keresztül ismerkedjen a katonasággal, a katonai életformával. A 13-17 éves diákok közül néhányan már az előző, nyári táborban is részt vettek. Az első nap leginkább ismerkedéssel telt, illetve a táborozók megkapták a felszerelésüket, elfoglalták a körleteket, majd fegyverzeti, és vegyivédelmiruha-bemutatót szerveztek számukra.

1599195127
Szombaton a tabi Lövész Sportegyesület tartott pisztoly-, karabély- és puska-hatásbemutatót, majd légpuskalövészetre és célba lövő versenyre hívták az érdeklődőket. A vasárnap is bővelkedett programokban: délelőtt a nagyatádi 63. bázis akadálypályáján, délután pedig Szennán lézerharc-játékban ügyeskedtek a gyerekek. A nap a vacsorával nem ért véget, ugyanis 12 kilométeres éjszakai menetgyakorlaton bizonyíthatták erejüket, kitartásukat.

1599195127
Hétfőn különböző, katonasághoz kapcsolódó erőnléti és ügyességi versenyek voltak, többek között fekvőtámasz- és felülésverseny, „sebesült"-cipelés és kézigránát-hajítás, célba lövés, sorversenyek. Aki akart, katonai járműveken is utazhatott.   

1599195127
Fotók: Somogyi Károly főhadnagy