Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Húsz év távlatából…

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. július 25. 11:18

Az 1994. július 25-én a 108. Mészáros Lázár Gépesített Lövészdandár tüzéralegysége érkezett kiképzési feladatra a Bakonyba. A vizsgafeladatok végrehajtása közben, kora délután azonban az egyik aknavető csöve úgynevezett rátöltés következtében felrobbant. A tizenöt méter sugarú körben pusztítást okozó robbanás négy ember életét oltotta ki.

1595976035

Napra pontosan húsz esztendővel később, az aknavetőcső-robbanás áldozatai emlékére rendezett megemlékezésen Vokla János alezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnoka arról beszélt, hogy a távlat általában kisebbíti a tárgyakat, illetve a történéseket.

„Kránitz Antal posztumusz őrnagy emlékezete azonban sajátos módon ellent mond ennek a törvényszerűségnek. Valójában az idő távlatából még jobban látszódnak az őrnagy úr emberi és katonai erényei. Nagybetűs ember volt, aki katonai szolgálata alatt számtalan dicséretben, soron kívüli előléptetésben, és elismerésben részesült" – fogalmazott a parancsnok.

1595976036

A tragikus balesetben Pleszkán Károly posztumusz őrmester és Papp László posztumusz főtörzsőrmester azonnal életüket vesztették, míg Tordai Tibor posztumusz főtörzsőrmester halálos mellkasi sérülést, Tihanyi István honvéd pedig nyílt combtörést szenvedett. Szepesi Imre honvéd lábát egy repesz szakította le. Az aknavetőtől körülbelül kétszáz méteres távolságban, a vezérlőtoronyban álló Kránitz Antal posztumusz őrnagy egy repesztől halálos nyaki sérülést szenvedett. A szakszerű kórházi ellátás ellenére életét a súlyos vérveszteség miatt már nem tudták megmenteni.

1595976036

A Kossuth-laktanyában kialakított emlékműnél koszorút helyezett el többek között Vokla János alezredes, Katona Csaba, Várpalota alpolgármestere, Szívós István ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság személyügyi főnöke, illetve Kránitz Antal posztumusz őrnagy hozzátartozói is. A megemlékezés résztvevői a bakonykúti lőtéren álló emlékműnél is koszorúkkal emlékeztek az aknavetőcső-robbanás áldozataira.

1595976036

Fotó: a szerző felvételei