Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszonöt éve együtt a Politikai Elítéltek Közössége

Szöveg: Kovács Zoltán |  2016. szeptember 23. 14:05

Jubileumi emlékülésen és konferencián ünnepeltek a negyedszázada alakult, 1945-56 közötti magyar Politikai Elítéltek Közösségének tagjai. 

A Stefánia Palotában megrendezett ünnepségen részt vett dr. Boross Péter, Magyarország volt miniszterelnöke, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, illetve Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, aki köszöntőbeszédében emlékeztetett: „Ma már szabadon és büntetlenül kimondhatjuk, hogy a második világháborúban és azt követően nem csak katonáink estek fogságba. Az egész magyar nép, de leginkább a magyar nemzet került a vörös átok fogságába. Újra és újra el kell mondani, le kell írni, tanítani kell az iskolákban az üldöztetések magyar és egyetemes szenvedéstörténetét, hogy a diktatórikus hatalmaknak soha többé ne legyen lehetőségük faji vagy ideológiai, osztályalapú emberirtásra."

1596020412
 
Az ünnepi konferencia előadásai előtt Petrusz Tibor, a PEK elnöke idézte fel a közösség történetét. Elmondta, hogy kezdetekben a Margit körúti fogház életben maradt politikai elítéltjeinek jelentős része, némaságra ítélés idején is, szoros baráti kapcsolatot ápolt. Eleinte egymás lakásain, majd a rendszerváltás után a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége ülésein, rendezvényein tudtak találkozni egymással és a többi bajtárssal. Idővel azonban megfogalmazódott az igény egy saját szervezet megalakítására, így 1991. július 2-án a Kolumbusz utcai székházban a PEK tagozati alakulóülést tartott. Hosszas kutatómunkával felkutatták a szétszóródott bajtársakat itthon és külföldön, és velük, családtagjaikkal, barátokkal és a szimpatizánsokkal az évek folyamán kiteljesedett a szervezet.

Az időszak legújabb történelmi kutatásait is felmutató előadások után, a konferencia zárásaként egy kiállítást tekinthettek meg a résztvevők. A Memento című tárlat tablói a kor börtönei, fogházai és az elítéltek történetein keresztül mutatják be az akkori rendszer működését és a másként gondolkodó emberek sorsát egy diktatúrában.

1596020412

Fotó: a szerző felvételei