Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kapacitásbővítés

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. április 16. 6:32

Több mint kétmilliárd forintból fejleszti katasztrófavédelmi eszközparkját a Magyar Honvédség. A korszerűsítésben és a képességek fejlesztésében leginkább érintett alakulatok egyike a szentesi műszaki ezred.

https://honvedelem.hu/kiadvany/magyar_honved_2018_marcius
1599185231
A Magyar Honvédség katasztrófavédelmi eszközparkjának korszerűsítése az Európai Unió kohéziós alapja támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, s huszonöt katonai beavatkozó csoportot érint. Közülük tizennyolcnál kapacitásbővítésre kerül sor, ugyanakkor hét új csoport létrehozására is lehetőség nyílik.

„A Magyar Honvédség katasztrófavédelemmel összefüggő beavatkozási képességének fejlesztése" című projekt elsősorban árvíz elleni védekezéshez szükséges eszközök beszerzésére biztosít lehetőséget. A 2,215 milliárd forint összköltségű beruházás keretében korszerű infokommunikációs eszközökkel, széles sávú rádiókkal, kétéltű szállítókapacitással, nagy teljesítményű benzines hordozható tisztavíz- és zagyszivattyúkkal, 300 köbméteres elasztikus üzemanyag-tartályokkal, kármentő ponyvákkal, táborikonyha-készletekkel, búvárfelszerelésekkel, gumicsónakokkal és csónakmotorokkal, különleges hordozható, vegyi azonosító műszerekkel, védőruhákkal, mentőmellényekkel, mentőövekkel, nehéz földmunkagépekkel és nehézgép-szállító szerelvényekkel bővül a Magyar Honvédség eszközparkja.

1599185231
A projekt keretében növekszik a védekezésben részt vevő csoportok munkájának hatékonysága, fokozódik a lakosság biztonsága. A fejlesztés elsődleges célja fenntartani és bővíteni a katasztrófavédelmi feladatok ellátásának jelenlegi képességeit, növelni azok kapacitását. A program megvalósítása folyamatos. Várhatóan 2018 második negyedévében további eszközöket vehetnek majd át a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszerben készenléti szolgálatot ellátó, az ország bármely pontján bekövetkezett, bármilyen kárhelyzet enyhítésére felkészült beavatkozó csoportok.

– Bár a honvédségnek nem elsődleges feladata, a lakosság biztonsága érdekében azonban fel kell készülnünk a katasztrófahelyzetekre, mert a katonák nem csak háborús időben védik a magyar állampolgárok biztonságát. Bárhol, bármikor készen állnak a segítségnyújtásra. Ehhez a védelemhez azonban a jól felkészült, szakképzett katonák mellett modern, korszerű technikai eszközök is kellenek. Ezért kiemelt jelentőségű ez a fejlesztés, amely több minisztérium és szervezet közös munkájának eredményeként valósulhatott meg – hangsúlyozta a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési programba illeszkedő projekt első fázisában beszerzett eszközök átadásakor dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

A már a honvédség tulajdonába került, valamint a közeljövőben várható eszközöket a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer keretében munkacsoportokat biztosító katonai szervezetek között osztják el. Általában az alakulatok már meglévő képességeinek a megerősítését, reagálási idejük lerövidítését tették (teszik majd) lehetővé, egy részüknek köszönhetően azonban a munkacsoportok új képességekkel is gyarapodhatnak. Az érintett alakulatok képviselői az elmúlt év végén, az MH Anyagellátó Raktárbázison vehették át az új és felújított technikákat, amelynek egy jelentős része a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred használatába került.

1599185232
– Az uniós támogatás célhoz kötöttsége miatt öt évig ezeket az eszközöket elsősorban a katasztrófavédelmi feladatokra történő felkészülések alkalmával és a kármentesítési elemeket is tartalmazó gyakorlatokon használhatjuk. Meglétüket, műszaki állapotukat a projekt céljainak megvalósulását felügyelő hatóságok – a kötelező ötéves fenntartási időszak alatt – a helyszínen bármikor ellenőrizhetik. Megsemmisülésük, rongálódásuk esetén azonnal pótolnunk kell a használhatatlanná váltakat – jegyezte meg a KEHOP-1.6.0 azonosítószámú projekt keretében átvett technika használatának szabályait Antal László ezredes, a szentesi alakulat parancsnoka.

Az új és felújított eszközök a katasztrófavédelmi feladatok körébe nem tartozó kiképzési célokra kizárólag a magyar állam és a honvédség hozzájárulásával biztosított önrész százalékos arányának megfelelő futás- vagy üzemóra mértékében vehetők igénybe. A fenntartási időszak lejárta után, 2023. január elsejétől viszont az összes eszköz megkötések nélkül felhasználható lesz bármilyen kiképzési feladatra.

1599185233
– A már átvett és az év végéig átvételre kerülő technika ezredünk esetében alapvetően a képességeink szinten tartását, korszerűsítését és beavatkozó csoportjaink reagálóképességének fokozását teszi lehetővé. Az új irodai eszközök például jelentősen megnövelik a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer munkacsoportjainak és operatív csoportjának reagálási sebességét. A négy, teljesen felújított PTSZ-M közepes lánctalpas úszó gépjármű nemcsak az árvízi, de a téli veszélyhelyzetek felszámolásába is eredményesen bevonható, a beavatkozási helyszínekre történő eljuttatásukra pedig kiválóan alkalmas a közelmúltban az ezredünkhöz érkezett nehézgépszállító szerelvény. A nagy teljesítményű, benzines hordozható tisztavíz-szivattyúk és zagyszivattyúk átvételével viszont a már meglévők mellett egy újabb katasztrófavédelmi képességre tettünk szert. Rendszerbe állíthattunk egy vízátemelő- és szivattyú-csoportot, amelynek köszönhetően korábbi lehetőségeinkhez képest lényegesen nagyobb hatékonysággal vehetünk majd részt az ár- és belvizek elleni védekezésben – sorolta a parancsnok.

* * *

A szentesi műszaki ezrednél a közelmúltban ért véget a tábori világítószerelvény műszaki gépkezelőinek háromhetes kiképzése, valamint az alacsonyvízi hídépítő század gatteros, vontatható keretfűrész-tanfolyama. Jelenleg is zajlik a PTSZ-M közepes lánctalpas úszó gépjárművek műszaki gépkezelőinek a tanfolyama, amely az elméleti felkészítést követően először szárazföldi, majd vízi vezetési gyakorlattal és osztályba soroló vizsgával zárul.

A mályi bányatónál, a Magyar Honvédség búvárai nyílt vízi merüléseinek állandó helyszínén, a szentesi műszaki katonák valószínűleg idén is elvégzik majd a stégek kiemelését és karbantartását, Balatonakarattyán pedig tavasszal a parti védművek csúszásmentesítése lesz a feladatuk.

1599185233
* * *

Újabb technikai eszközöket vehettek át az érintett alakulatok képviselői március 9-én az MH Anyagellátó Raktárbázis Újszász utcai telephelyén. Ennek eredményeként a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi beavatkozó képessége három felújított üzemanyag-szállító/-töltő gépjárművel, nyolc (ugyancsak felújított) PTSZ-M közepes lánctalpas úszó gépkocsival és nyolc, egy köbméter befogadóképességű vízszállító utánfutóval bővült.

Fotó: Molnár László zászlós, Füzes Judith, Krasznai-Nehrebeczky Mária és a szerző