Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Kinek neve büszkén viseltetik”

Szöveg: Koós Sándor zászlós |  2012. október 28. 15:34

A 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj névadójára emlékeztek október 18-án a debreceni Kossuth-laktanyában.

1595943667

1552. október 18-án a hatalmas túlerőben lévő török sereg elvonult Eger vára alól egy maroknyi várvédő bátor és kitartó küzdelme miatt. A győzelemben Bornemissza Gergely főhadnagy leleményességnek és tehetségének is hatalmas szerepe volt, de az ostrom alatt álló várban mindenki egyaránt bizonyította rátermettségét és helytállását. Nem voltak erősebbek vagy gyorsabbak, sőt ügyesebbek sem, mint a török sereg katonái. Még azt a biztonságot sem érezhették, amit a bajtársak létszáma, a tömeg jelenléte nyújthat a harcban. Magukra maradtak az ellenség gyűrűjében, és semmilyen segítséget nem remélhettek: egyetlen dolog maradt meg számukra, kivételes bátorságuk. Ez emeli ki alakjukat a történelemből, és állítja közülük is követendő példaként minden felderítő katona elé Bornemissza Gergelyt, a „kevés oroszlán" egyikét.

Bornemissza habitusa és személyisége minden felderítő
katona előtt követendő példaként áll. A zászlóalj 1991 óta viseli
büszkén a hős nevét, s a felderítők számára október 18. az év egyik
legfontosabb napja: ekkor tisztelegnek a nagy előd emléke előtt.

1595943667
Címkékfelderítő